Hőhullámok, erdőtüzek, árvizek – manapság a külföldre utazó turistáknak ezekre is fel kell készülniük, ha külföldi utazást terveznek, természetesen az elszálló árak mellett. Mindez pedig csak erősödni fog, amit az idei évi nyári szezon is megmutatott – az aszály miatt a spanyol szállodák kénytelenek friss vizet szállítani, miközben az úszómedencék üresen állnak, miközben az erdőtüzek miatt turistákat és lakosokat kellett evakuálni több görög szigetről.
Stefan Gössling, a fenntartható közlekedés kutatója, a svédországi Linnaeus Egyetem közgazdasági karának professzora szerint elérkeztünk a nem-turizmus korának kezdetéhez. Mindezt nem is akárhol jelentette be, hanem a világ legnagyobb turisztikai eseményén, az ITB Berlinen.
„Nyolcvan éve kezdődött a tömegturizmus Európában. Nyolcvan év múlva kétlem, hogy sok turizmus marad a világban.” – fogalmazta meg röviden, mire számíthat a turizmus iparág a jövőben. Ennek oka a klímaváltozás, melynek sok más tényező mellett az egyik kiváltója épp maga a turizmus. Ahogyan a szén-dioxid-szennyezés fokozza a hőhullámokat, táplálja az erdőtüzeket és tönkreteszi a termést, a külföldi utazások olyan mértékben dárgulnak meg, hogy egyre kevesebben engedhetik majd azt meg maguknak.
Az vita tárgya, hogy a költségek emelkedése túlszárnyalja-e majd a globális jövedelmek növekedését, a turisták viszont így is-úgy is megszenvedik a költségeket, illetve a kényelmetlenséget. Ki szeretne úgy nyaralni menni, hogy erdőtűz vagy áradás miatti kitelepüléstől kell tartania? Vagy ki fizetne azért százezreket, milliókat, hogy hőgutát kapjon nyaralás közben? Az utazás költségei pedig szinte biztosan emelkedni fognak.
Ha a szén-dioxid-kibocsátás – amely a globális felmelegedés megállításához szükséges – valóban jelentősen csökken, akkor ez a legnagyobb költségeket olyan ágazatokban fogja jelenteni, mint a légi közlekedés. Jó példa arra mire számíthatunk a jövőben egyes kormányok kezdeményezése a replőjáratokra kivetett szén-dioxid-adó bevezetése, hogy így finanszírozzák az energetikai átállást és kompenzálják a szegény országokat a fosszilis tüzelőanyagok által okozott károkért. A környezetvédő szervezetek ezzel szemben egy gyakori utazókra kivetett adót szorgalmaznak, amely növelné az évente megtett minden további repülés után fizetendő illetéket.
Gössling leginkább azokról a tanulmányairól ismert, amelyek számszerűsítik a turizmus növekvő szén-dioxid-lábnyomát, a turizmus a bolygó felmelegedését okozó szennyezés 8,8%-ért felelős. Szintén Gössling kutatásából derült ki a légi közlekedés kibocsátásának egyenlőtlensége, amely megmutatt, hogy egy adott évben csak az emberek 2-4%-a repül külföldre.
Az a megállapítása, hogy a világ népességének 1%-a felelős a légi közlekedésből származó kibocsátás 50%-ért, alátámasztotta a környezetvédelmi szervezetek követelését, hogy a kormányok lépjenek fel a prémium és üzleti utak visszaszorításáért. Ha ez a csoport feleannyit utazna – ami még mindig rengeteg, 25%-kal csökkenthetnénk a légi közlekedésből származó kibocsátásokat, hangsúlyozza Gössling.
Noha könnyű lenne a kormányokra és vállalatokra tenni a felelősséget, Gössling felhívja a figyelmet arra, amit sokan nem akarnak meghallani és felismerni: „Mi magunk vagyunk a rendszer. Az egyéni tetteink halmozódnak globális problémákká.”
