A tiszta energiához vezető piszkos út: Hogyan pusztítja a környezetet a kínai elektromos járművek boomja? – ezzel a címmel jelentetett meg egy nagyon hosszú írást a Rest of World arról, hogy a Kínával szomszédos Indonéziában a nikkelkitermelés óriási környezeti és társadalmi pusztítást okoz.
A történet egy kis, Borneótól keletre fekvő indonéziai sziget, Sulawesi Kurisa halászfalujában kezdődik, ahol a helyiek arról panaszkodnak, hogy mára már nagyon nehéz megélni a tengerből megélni, és hozzáteszik: „Kurisa haldoklik.”
Kurisa generációk óta a Bugis Wajo nép otthona. A házakat fapallókkal támasztják alá, hogy a Banda-tenger felett álljanak, és alatta halászhajók dokkoljanak. Hagyományosan a férfiak kimennek a tengerre, hogy hazahozzák a vörös és fehér kagylókat, tonhalat, polipot és más tengeri herkentyűket, amelyeket az asszonyok megfőznek, a gyerekeket pedig már fiatal koruktól kezdve halászatra ösztönzik és tanítják.
A 32 éves Herdiantxo Anton, Kurisa lakója, halász azt mondja, hogy amikor tizenéves volt, a házak alatti tiszta víz tele volt vadállatokkal, akik bújócskáztak az ott növő korallokban. Ez még azelőtt volt, hogy nagyvállalatok nikkelfeldolgozó üzemeket kezdtek létesíteni a közeli falvakban.
Kurisától néhány száz méterre található egy szénerőmű, amely a közeli Indonéziai Morowali Ipari Parkot (IMIP) látja el energiával, egy hatalmas ipari komplexumot, amelyet főként nikkelhez kapcsolódó iparágak foglalnak el, és amelyet egy kínai-indonéz vegyesvállalat irányít. A lakosok arra panaszkodnak, hogy az IMIP 2015-ben megkezdett működése szennyezett vizeket eredményezett.
„Korábban egy tűt is megláttunk az alján” – mondta Anton a Rest of Worldnek, és egy fából készült sétány alatti vízre mutatott. „Most minden csupa iszap.” A halászok arra panaszkodnak, hogy a szénerőmű hűtőrendszeréből származó szennyezőanyagkibocsátás miatt megnőtt az óceán hőmérséklete, ami elűzi a halakat.
Ausztrália mellett, az Indonéz szigetvilágot alkotó trópusi szigeteken találhatóak a bolygó legnagyobb nikkelkészletei. Az ország évtizedekig virágzó nikkel export iparral rendelkezett, amely a rozsdamentes acélgyártáshoz világszerte szükséges alapanyag. Joko „Jokowi” Widodo elnök alatt azonban Indonézia leállította a nyers nikkel alapanyagok exportját. Ehelyett egy újabb iparág felé fordult, amely reményei szerint a lehető legtöbbet hozza ki nikkelkészleteiből: az elektromos járművek felé.
Indonézia célja, hogy egy erős partner, Kína segítségével biztosítsa pozícióját az elektromos járművek gyártásának globális láncolatában. Most a nyers nikkelérc exportja helyett kínai vállalatok indonéziai vállalatokkal együttműködve olyan finomított nikkeltermékeket exportálnak, mint például a nikkelmatt, amely számos elektromos áramfejlesztő akkumulátor fontos összetevője. Idén augusztusban egy kormánytisztviselő bejelentette, hogy a Tesla ötéves szerződést kötött két kínai nikkelfeldolgozó vállalattal, amelyek Sulawesiben működnek. A nikkel alapanyagokat a Tesla lítium akkumulátoraiban fogják felhasználni.
Miközben azonban Indonézia arról álmodik, hogy az EV-ipar kulcsszereplője lesz, az Antonhoz hasonló falusiaknak szembe kell nézniük az EV-k gyártásában részt vevő nikkelfeldolgozó ipar által okozott környezeti pusztítással – amelynek nagy részét még mindig szénnel táplálják -, valamint a földjeiket és megélhetésüket fenyegető veszélyekkel. A kurisaiak szerint ők már nem is halat, hanem szenet esznek.
Ebben a kontextusban kicsit ellentmondásos, hogy az elmúlt években világszerte több mint 40 kormány tett ígéretet arra, hogy 2050 előtt átalakítja belsőégésű motorral hajtott járműparkját elektromos autókra. Az Európai Unió hivatalosan betiltotta az új gázüzemű járművek értékesítését 2035-től, és Kanada, Japán, Dél-Korea és sokan mások is tettek hasonló ígéreteket. Norvégia és Izland élen jár az ICE-flották fokozatos kivonásában.
A világ útjain az elektromos járművek egyre inkább teret nyernek. Számos országban ugrásszerűen megnőtt az elterjedésük. A Kínában idén vásárolt új járművek mintegy negyedét a hálózatról tölthető autók teszik ki, beleértve a teljesen elektromos és hibrid modelleket is. Európában a 2021-ben forgalomba helyezett új autók 18%-a elektromos vagy hibrid. Az Egyesült Államokban 2022 első felében az eladott új autók 5%-a volt teljesen elektromos, ami a Bloomberg elemzése szerint az elfogadás „fordulópontját” jelenti.
Összességében az EV átalakulás hatása forradalmi lehet; egy tanulmány becslése szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás évente 1,5 gigatonnával csökkenhetne, ha a világ autóinak fele elektromos lenne.
Az EV-forradalomnak azonban megvan a maga piszkos ára. A mai akkumulátorok alapanyagai, mint például a nikkel, a lítium és a kobalt, rendkívül keresettek. Ezeknek az ásványi anyagoknak az árai az egekbe szöknek. Azoknak az országoknak, ahol ezeket az elemeket eltemetik, az EV-boom nyereséget ígér.
De ez egyben hatalmas kitermelési erőfeszítéseket is jelent – és az ezek által okozott környezeti és társadalmi problémákat. Chilében hatalmas párologtató medencék vonják ki a lítiumot az Atacama-sivatag sós síkságaiból, ami vitákat szül a vízhasználatról és az őslakosok jogairól. Kongóban a kobaltbányászati műveletek olyan mértékben felrobbantják a földet, hogy a helyiek kénytelenek elköltözni. Indonéziában a nikkelért folytatott küzdelem soha nem volt még ilyen sürgető.
Kína, amely vállalta, hogy 2060-ra szén-dioxid-semlegessé válik, és amelynek 2035-ig a járművei majdnem 90%-ának teljesen elektromosnak kell lennie, hogy elérje ezt a célt, jelenleg ezekben az országokban uralja az elektromos járművek akkumulátoraihoz szükséges anyagok bányászatát. A kitermelés azonban mély sebeket hagy a tájban. Indonézia több szigetén is a helyi környezet és a hagyományos életmód megzavarását jelenti a helyi közösségek számára, akiknek szembe kell nézniük azzal, hogy földjeik átalakulnak.
A Sulawesi Bahodopi körzetében található 2000 hektáros területen az IMIP park mára már elnyelte Fatufia falu nagy részét – Kurisától 3-4 kilométerre északnyugatra – és a 8 kilométerre délre fekvő Labota falu egyes részeit. Az egykor erdőkkel körülvett Fatufia mostanra rettenetesen poros, ami lehetetlenné teszi, hogy a lakosok akár csak néhány órára is nyitva tartsák az ajtókat és ablakokat anélkül, hogy a bútorok ne porosodjanak. A park mégis tovább terjeszkedik, egyre közelebb kerülve más falvakhoz, míg végül eléri a 4000 hektáros, tervezett területét – ezt a becslést Alexander Barus, az IMIP vezérigazgatója tette tavaly év végén.
Az IMIP 2013-ban alakult, éppen azelőtt, hogy Susilo Bambang Yudhoyono korábbi indonéz elnök bevezette a nyers ásványok exportjának korábbi tilalmát. Rendkívül stratégiai jelentőségű befektetésnek bizonyult. Yudhoyono utódja, Widodo már elnöksége elején felismerte a távlati lehetőségeket, és további megállapodásokat írt alá kínai vállalatokkal, hogy ott kohászati üzemeket építsenek. A munkaügyi minisztérium szerint az IMIP-nek mintegy 66 000 ember dolgozik, köztük mintegy 5000 kínai munkás.
Az ipari park fő energiaforrása a szén – évi 9 millió tonnára van szüksége a gyárak működtetéséhez -, és a park bővülésével a településen futószalagok jelentek meg. A szalagok a fejük fölött, mint tucatnyi felüljáró keresztezi egymást, és szállítják a szenet az egyik létesítményből a másikba.
A labotai általános iskolások egy olyan iskolába járnak, amely közvetlenül az egyik ilyen futószalag alatt helyezkedik el. Egy másik közeli iskola, a Madrasah Tsanawiyah Negeri (MTSN), mögött közvetlenül egy szénerőmű működik.
A Rosa-Luxemburg-Stiftung (RLS) német politikai lobbicsoport jelentése szerint az IMIP nikkelfeldolgozó üzemei kén-dioxid, nitrogén-oxidok és szénhamu kibocsátásával szennyezik a levegőt – olyan részecskékkel, amelyek „finomabbak, mint a tengerparti homok, és belélegezve rendkívül károsak lehetnek”.
A bahodopi közösségi egészségügyi központ által a Rest of Worlddel megosztott adatok azt mutatják, hogy 2018 óta a felső légúti fertőzések állnak a megbetegedések listájának élén a körzetben – összesen közel 7000 eset -, és az egészségügyi dolgozók azt állítják, hogy az ipari komplexumból származó por a fő bűnös. 2021-ben 928 felső légúti fertőzéses esetet regisztráltak, ami magasabb, mint az egy évvel korábbi 855 eset. Az egészségügyi dolgozók a Rest of Worldnek elmondták, hogy 2018-ban és 2019-ben, amikor az IMIP további acélgyárakkal és széntüzelésű erőművekkel bővült, az építkezések még több port okoztak. Ebben a két évben együttesen összesen 5153 légúti fertőzést számoltak össze.
A fenti cikk egy összefoglaló írás, amit a Rest of World internetes újságból szemléztünk. A teljes cikk itt olvasható.
Kiemelt kép: Indonéz táj – Ariv Kurniawan – Unsplash