Már régóta velünk levő technológiákról is kiderülhet, hogy jóval nagyobb környezetterhelést okozhatnak, mint azt a korábbi, szakmai vélemények alapján tudni véltünk. A Science című folyóiratban most megjelent új tanulmány szerint a fáklyázásból – ami a feldolgozó telepeken a gáz elégetése ahelyett, hogy azt termelői felhasználásra hasznosítanák – származó, az éghajlatot felmelegítő metánkibocsátás ötször nagyobb, mint a korábbi kormányzati becslések szerinti érték, elsősorban a nem meggyújtott és rosszul működő fáklyák miatt. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a fáklyák 91%-os hatásfokkal égnek, ami lényegesen alacsonyabb, mint az üzemeltetők és a döntéshozók által feltételezett 98%-os hatásfok.
Ezek az eredmények megerősítik, hogy a jelenlegi környezetvédelmi előírások nem szabályozzák megfelelően ezt a szennyező forrást, és hangsúlyozzák, hogy a Környezetvédelmi Ügynökségnek sürgős szabályozási intézkedésekre van szüksége a fáklyákból származó szennyezés és hulladék korlátozására.
A probléma megvilágítása
A Michigani Egyetem kutatói által vezetett tanulmány az USA három nagy olaj- és gázmedencéjének fáklyázását vizsgálta, amelyek együttesen az országos fáklyázás 80-90%-át teszik ki. A tudósok 13 repülést végeztek ezeken az olajmezőkön, és a fáklyázóhelyek szél felőli részén levegőmintavételeket végeztek, hogy megállapítsák, mennyire hatékonyan működnek a fáklyák.
A be nem gyújtott vagy rosszul működő fáklyák előfordulása és az a megállapítás, hogy az átlagos fáklyázási hatékonyság csak 91% – szemben a feltételezett 98%-kal – arra utal, hogy a fáklyázásból sokkal több metán kerül a levegőbe, mint korábban gondolták.
A tanulmány azonban három fő módot is azonosított e kibocsátások csökkentésére és a fáklyázás problémájának mérséklésére:
- A fáklyázási tevékenység teljes mennyiségének csökkentése a vezető állami követelményekből kiindulva és a rutinszerű fáklyázásból származó szennyezés megszüntetése.
- A fáklyázás hatékonyságának növelése, azaz az üzemeltetési szabványok, például a fáklyák karbantartásának javítása.
- A nem meggyújtott fáklyák mennyiségének csökkentése.
Az országok környezetvédelmi hatóságainak sűrűbb ellenőrzésekkel fel kell lépnie a nem hatékony fáklyázások ellen, és be kell építenie a rutinszerű fáklyázásból származó szennyezés és hulladék megszüntetésére irányuló intézkedéseket a szabályozási javaslataikba.
Ez a tanulmány csak egy a számos tanulmány közül, amelyek hasonlóan kirívó kibocsátást állapítottak meg a fáklyázásból. Az EDF (Environmental Defense Fund) kutatói által nemrégiben végzett helikopteres felmérés szerint a Permian-medencében minden tizedik fáklya nem volt meggyújtva vagy rosszul működött, és együttesen legalább 300 000 tonna el nem égett metánt juttatott a levegőbe.
Ennek a hulladékmennyiségnek óriási ára van. Az Energia Információs Hivatal adatai szerint csak az Egyesült Államokban évente nagyjából 1 milliárd dollárnyi gázt pazarolnak el a fáklyákra.
Kiemelt kép: Gáz fáklyázása – forrás: Wikipedia