A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) friss jelentése, a Global Status of Sharks, Rays and Chimaeras, a cápák, ráják és kimérák aggasztó helyzetére hívja fel a figyelmet. A világ tengeri élővilágának ezen ikonikus csoportja immár az egyik leginkább veszélyeztetett gerinces csoportként szerepel, miközben a nemzetközi halászat, a kereskedelem és az orvvadászat szinte megállíthatatlan ütemben pusztítja őket.

Kihalás szélén: A fajok globális válsága
A jelentés 353 szakértő több éves munkájának eredménye, amely 115 országot és több mint 158 joghatóságot ölel fel. Az adatok drámai képet festenek: a cápák, ráják és kimérák egyharmadát a kihalás fenyegeti. E fajok populációcsökkenése olyan mértékű, hogy meghaladja az elmúlt két évtizedben elért tudományos és szakpolitikai fejlődést.

Az adatok rávilágítanak arra, hogy a kihalás fő oka a túlhalászat és a mellékfogás. A világ legnagyobb cápa-halász nemzetei – Indonézia, Spanyolország, India, Mexikó és az Egyesült Államok – élen járnak a globális fogásokban, miközben az érintett fajok többségét nem célzottan halásszák, hanem mellékfogásként kerülnek hálóba.

A kereskedelem árnyoldalai
A jelentés egyedülálló bepillantást nyújt a globális piacokba. A cápák és ráják termékei szinte minden kontinensen keresettek:

  • Ománban cápamáj-olajat használnak tradicionális szemfestékekhez.
  • Indonéziában rájaszárnyakat és cápauszonyokat ropogtatnivalóként árulnak.
  • Európában luxuscikkekké alakítják bőrüket, míg húsuk különleges ételkülönlegességként szerepel az étlapokon.
  • Jemenben a cápa szemének szaruhártyáját szemműtéteknél használják, míg a porcgyógyszereket sokféle betegség ellenszereként forgalmazzák.

Egyre növekszik a cápa- és rájahús iránti kereslet is: ma már 1,7-szer értékesebb, mint az uszonykereskedelem, éves szinten közel 1 milliárd dolláros globális piaccal.

Tudományos előrelépések és kihívások
A jelentés tudományos szempontból is mérföldkő. Az elmúlt két évtizedben hatalmas fejlődés történt a cápák és ráják biológiájának megértésében, különösen Ázsiában, Afrikában és az Indiai-óceán térségében. Ugyanakkor a fejlődés üteme nem tart lépést a fajok csökkenésének gyorsaságával.

Sarah Fowler, a Save Our Seas Foundation szakértője szerint a cápa- és rájavédelem egyik legnagyobb akadálya a nemzetek közötti együttműködés hiánya és a szétaprózott politikai megközelítés. Egyes országokban viszont példás halászati szabályozások születtek, mint például Kanadában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában.

Megoldások és remények
Dr. Rima Jabado, az IUCN SSC helyettes elnöke, a jelentés fő szerzője szerint most már konkrét országonkénti ajánlások állnak rendelkezésre. A kormányoknak ezek alapján kell sürgősen fellépniük a fenntartható halászat megvalósítása érdekében.

A cápák, ráják és kimérák nem csupán a tengeri ökoszisztéma szimbolikus ragadozói, hanem kulcsszerepet játszanak az óceánok egészségében. Egyes fajok a tápanyagok körforgását segítik elő, mások szén-dioxid-megkötő ökoszisztémák, például mangrove-erdők megőrzésében játszanak szerepet. Az élelmiszerbiztonságot is biztosítják a legkiszolgáltatottabb tengerparti közösségek számára, ahol a halászok jövedelmének akár 80%-a is tőlük származik.
A jelentés világos üzenetet küld: az idő sürget, és nincs már mód a tétlenségre. Az összes rendelkezésre álló tudományos és politikai eszközt be kell vetni, hogy megmentsük ezeket a létfontosságú fajokat. A tét nemcsak az óceánok jövője, hanem az emberiségé is, hiszen a tengeri ökoszisztémák pusztulása visszafordíthatatlan következményekkel járhat a Föld egészére nézve.