Egyenként több mint két és fél évre ítélték közveszély okozásáért a Just Stop Oil nevű csoport két klímaváltozási aktivistáját , miután megmászták a Temze folyó felett átívelő II. Erzsébet királynő hidat, és ezzel dugót okoztak azzal, hogy arra kényszerítették a hatóságot, hogy lezárja a hidat a forgalom elől. A 40 éves Morgan Trowland és a 34 éves Marcus Decker kötelek és mászófelszerelés segítségével másztak fel a hídra, ami miatt a rendőrség kénytelen volt lezárni a hidat a forgalom elől. Ez több tízezer embernek okozott jelentős fennakadást, a 40 órán át tartó hídlezárás során. A rendőrség erre az időre kénytelen volt a Temze alatti alagutakba terelni a forgalmat.
A vádlottakat bűnösnek találták közveszély okozásában, Collery KC bíró pedig szigorú büntetést szabott ki, hogy másokat is elrettentsenek tetteik megismétlésétől. Trowland három év, míg Decker két év és hét hónap büntetést kapott. A bíró megjegyezte, hogy Trowland „vezető szerepet” játszott az akcióban, és hogy a vádlottak attitűdje, amely szerinte úgy írható le, hogy „egyértelműen azt hitték, hogy mindenki másnál jobban tudják”, valamint, hogy „a pokolba mindenki mással” egyértelműen nem támogatandó.
Az aktivista csoport szóvivője szerint a Trowland és Decker által kapott büntetések a legsúlyosabbak voltak, amiket békés klímatüntetésekért kiszabtak a brit történelemben. A bíró azt is elmondta a vádlottaknak, hogy „semmi jelét nem látta” annak, hogy „kevésbé elkötelezettek lennének az általuk képviselt ügyek iránt, mint korábban”.
A vádlottak ügyvédei kijelentették, hogy a jövőben nem tervezik, hogy hasonló éghajlatvédelmi akciókban vesznnének részt. Az Extinction Rebellion szóvivője azonban bírálta az ítéleteket, mondván, hogy a vádlottak „hihetetlenül bátor lépéseket tettek, hogy figyelmeztessenek korunk legnagyobb válságára, és bátorságukért ünnepelni kellene őket, nem pedig börtönbe vetni és a szőnyeg alá söpörni az ügyet”.
Stephanie Golder, a Just Stop Oil szóvivője kijelentette, hogy a csoportot nem tántorítják el az ítéletek, és hogy további akciókat terveznek, többek között „lassú felvonulásokat”, hogy megzavarják a forgalmat London környékén.
A Just Stop Oil kampány 2022. április 1-jei kezdete óta több mint 2000 embert tartóztattak le, és 138-an töltöttek börtönben. Jelenleg két Just Stop Oil és öt Insulate Britain aktivista ül börtönben a kampányokkal kapcsolatos akciók miatt.
Kiemelt kép: Just Stop Oil akció közben – fotó: Matt Hrka