Miután a Világbank egy évtizeden át elutasította a nagy vízenergia-gátak finanszírozását, most újra támogatja azokat. A folyamatos ellenállás ellenére az öt óriás gátprojekt közül az elsőt már jóvá is hagyta. A klímaváltozás miatt a megújuló energiának a növelése elősdleges prioritássá vált világszerte, nem foglalkozva azonban sok esetben annak környezeti és társadalmi következményeivel. 

Mi a probléma a vízerőművekkel?

Igaz, hogy a hagyományos vízenergia elkerüli a fosszilis tüzelőanyagokból származó magas szén-dioxid-kibocsátás, valamint a szénbányászat és az atomenergia által okozott emberi veszélyek és hulladékproblémák egy részét. A hagyományos vízenergiának azonban megvannak a maga költségei.

A gátak jelentősen hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz a tározók felszínéből, a turbinákból és a kifolyókból származó metán kibocsátásával. 

A gátak a folyók egészségét is veszélyeztetik, amelyek egyébként enyhíthetnék az éghajlatváltozás egyes hatásait, beleértve az aszályokat, árvizeket és a vízben terjedő betegségeket.

A gátak megzavarják az áramlást, rontják a vízminőséget, akadályozzák a folyó létfontosságú tápanyagainak és üledékének mozgását, tönkreteszik a halak és a vadon élő állatok élőhelyét, és megszüntetik a rekreációs lehetőségeket. 

A víztározók lelassítják és kiszélesítik a folyókat, melegebbé teszik azokat, csökkentik a vízminőséget, és olyan pusztító, nem őshonos fajoknak adnak otthont, amelyek szétszóródnak a vízgyűjtő területen, és az őshonos vadon élő állatokra vadásznak, illetve azokkal versenyeznek.

A gátak és víztározók környezeti, gazdasági és társadalmi hatásai a folyó teljes hosszán végighúzódhatnak a forrásvidéktől a torkolatig – és azon túl is, mivel elzárják a kulcsfontosságú vándorló fajok átkelését (mint például a lazac), ami nem csak a halakra, hanem az egész környező ökoszisztémára hatással van, amely a halakra támaszkodik táplálék és tápanyag tekintetében.

A Világbank most mégis felülvizsgálja azokat a projekteket, amelyeket egykor a nyilvánvaló kockázatok miatt ejtett. Ezek a kockázatok azonban azóta sem szűntek meg.

A 20. század utolsó felében a Világbank volt a legjelentősebb támogatója a vízerőműveknek, azonban, épp azok hosszútávú társadalmi és környezeti következményei miatt más megújuló energiaforrások támogatása mellett döntött. A hét elején azonban a bank igazgatótanácsa jóváhagyta azt a tervet, amely szerint a Világbank lesz a vezető finanszírozó egy 6,3 milliárd dolláros projektben, amelynek célja a tádzsikisztáni Rogun-gát építésének befejezése. Ha teljesen megépül, akkor ez lesz a világ legmagasabb gátja a maga 335 méteres magasságával, és 11 milliárd dolláros teljes árával a világ egyik legdrágább gátja.

A Rogun-gát projekt. Forrás: Caprari

A Világbank olyan megállapodás feltételeiről is tárgyal a Kongói Demokratikus Köztársaság tisztviselőivel, amely magában foglalná az Inga 3 gát finanszírozását (a Grand Inga néven ismert megaprojekt nyolc gátat tervez megépíteni, eddig ebből kettő készült el, az Inga 1 és Inga 2). A Grand Inga egy 100 milliárd dolláros vállalkozás, amely a világ legnagyobb gátterve lenne, és majdnem megduplázná a kínai Három Szurdok, a világ jelenlegi legnagyobb vízerőművének teljesítményét. 

A Grand Inga-gát projekt. Forrás: African Union

Emellett tavaly áprilisban a bank „elvben megállapodott” egy nemzetközi és regionális bankokból álló konzorcium vezetéséről, amely Nepál egyik legnagyobb gátját finanszírozza az Arun folyón. A Felső Arun nevű gátat indiai vállalatok támogatják, és az áramot Indiába kívánják exportálni. A felső Arun-gátat egy olyan régióban építik, amely rendkívül érzékeny a földrengésekre és a gleccsertavak jéggátjainak átszakadása által okozott árvizekre.

Az Aron folyóra tervezett gát helyszíne. Forrás: Upper Arun Hydro Electric Project

Josh Klemm, az International Rivers, egy oaklandi székhelyű folyóvédelmi civil szervezet társügyvezető igazgatója szerint azonban „a bank újra felfedezett vonzódása a nagy vízerőművek iránt azt tükrözi, hogy Ajay Banga, a bank 2023 júniusa óta hivatalban lévő elnöke, nagy dobással akarja kezdeni a hivatali idejét, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy figyelmen kívül hagyja azokat a környezetvédelmi és társadalmi kérdéseket, amelyek korábban kizárták volna a projekteket”. 

Nem számít, hogy e projektek közül hány gát valósul meg, a szakértők szerint a bank részvétele nem fogja megváltoztatni a globális gátépítő ipar jelenlegi hanyatló pályáját, aminek számos, egyre nyilvánvalóbb oka van. Ezek közé tartoznak 

  • a gátak hatalmas kezdeti költségei, amelyeket akár egy évtizedes vagy annál is hosszabb várakozás követ, mielőtt az elektromos áramból származó bevételek beindulnak; 
  • a halászat és a folyók ökoszisztémáinak pusztulása; 
  • a gátak által világszerte mintegy 80 millió ember lakóhelyének elhagyása és további félmilliárd ember megélhetésének károsítása; 
  • egyes tározókból származó jelentős metánkibocsátásuk; 
  • az energiatermelés meredek csökkenése, amikor az aszály – ami az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbá válik – kiüríti a tározókat, ahogyan ez jelenleg Afrika déli részén és máshol történik; 
  • egyre kevésbé versenyképesek az egyre olcsóbb szél- és napenergia-berendezésekkel szemben.

Mindezek ellenére a vízerőművek szószólói azzal érvelnek, hogy a technológia hatalmas mennyiségű megújuló energiát képes termelni olyan országokban, ahol a legtöbb embernek egyáltalán nincs áramellátása. 

A Rogun és a Grand Inga gátak évtizedek óta heves vitát gerjesztenek. A Rogun esetében például a Világbank egyik dokumentuma szerint 50 000-60 000 embert kell kitelepíteni. 

A Rogun erőmű következtében a Vakhsh folyó víze nem fog eljutni a földművesekhez és másokhoz, akik Afganisztánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban függnek tőle. A Rogun súlyosan veszélyezteti az UNESCO világörökség részét képező tadzsikisztáni Tigrovaya Balka természetvédelmi területet is, mivel a környezetvédők szerint a folyó végleg megszünteti az árvizeket, amelyek létfontosságúak az árterületi erdők fenntartásához. 

A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Grand Inga története és tervezett haszna is erősen megkérdőjelezhető. Az Inga 1 1972-es és és Inga 2 1982-es megépítése után a rosszul karbantartott gátak csak minden ötödik kongói számára biztosítanak áramot, és ezen az állapoton a több mint 14 milliárd dolláros költséggel tervezett Inga 3 sem fog változtatni. Az Inga 3 hatalmas, akár 11 000 megawattra tervezett teljesítményéből 5000-et Dél-Afrikába exportálnának, 3000-et a KDK Katanga tartományában lévő, 1700 mérföldre lévő bányavállalatokhoz irányítanának, a többit pedig az ország fővárosának, Kinshasának az áramellátási megbízhatóságának javítására használnák. A vidéki lakosok továbbra is nélkülöznék az áramot. A projekt ráadásul átrendezné a világ második legnagyobb vízhozamú folyójának, a Kongónak a hidrológiáját, aminek jelentős környezeti következményei lennének.