Várhatóan jövőre megnyílik az ENSZ szén-dioxid-kereskedelmi piaca. A múlt hónapban az azerbajdzsáni Bakuban tartott klímacsúcson jóváhagyott egyezmény megadta az ENSZ jóváhagyását a szén-dioxid-kibocsátási egységek nemzetek közötti kereskedelmére. A cél egy több milliárd dolláros globális szén-dioxid-kereskedelem létrehozása, amely lehetővé teszi az ipari országok számára, hogy a 2015-ös párizsi megállapodás szerinti kibocsátási célkitűzéseiket úgy teljesítsék, hogy más, természeti kincsekben gazdag országoknak fizetnek az erdők vagy a szénben gazdag tőzeglápok védelméért és helyreállításáért. Indonézia pedig, köszönhetően hatalmas esőerdőinek és tőteglápjainak, több milliárd dollárnyi kreditet szeretne eladni.
Indonézia a piac egyik nyertese
Indonéziában található a világ harmadik legnagyobb kiterjedésű trópusi esőerdője, és a világ másik nagy szén-dioxid-tárolójának, a tőzeglápoknak több mint egyharmada. Az indonéz kormány pedig 2028-ig 65 milliárd dolláros bevétellel számol az erdők és tőzeglápok helyreállításából és védelméből származó szén-dioxid-kreditek eladásából.
Prabowo indonéz elnök tervezett “helyreállító gazdaságának” két fő eleme van.
Az első az, hogy Indonézia ökoszisztémáiban több szenet kell megkötni azáltal, hogy elődje, Joko Widodo erőfeszítéseire építve helyreállítja az elveszett tőzeglápokat. Az indonéziai tőzeglápok becslések szerint 57 milliárd tonna szenet tárolnak, ami a fosszilis tüzelőanyagokból és az iparból származó globális kibocsátás közel két évének felel meg. Ez a szám azonban jelentősen alacsonyabb jelenleg, mivel a gazdálkodók és az erdészek lecsapolták a tőzeget olajpálma- és ipari erdők ültetése céljából. Ahogy a tőzeg kiszárad, oxidálódik, szén-dioxidot bocsátva ki a levegőbe, miközben egyre érzékenyebbé válik a tüzekre, amelyek az elmúlt években Indonézia szén-dioxid-kibocsátásának több mint ötödét adták. E kockázat csökkentése érdekében a 2015-ös nagy tüzeket követően Widodo programot indított a kiszáradt tőzeglápok millió hektárnyi területének újrafelhígítására. Prabowo várhatóan kiterjeszti ezt a programot.
A második elem a szén megtartása az ország megmaradt természetes erdeinek védelme révén. Ennek jelenlegi példája a Katingan Mentaya szén-dioxid-kompenzációs projekt Borneó szigetén. A Közép-Kalimantanban mintegy 150 ezer hektár mocsári erdő áll védelem alatt, ahol a becslések szerint 3500 orangután él. A projektet az indonéziai Rimba Makmur Utama startup indította el egy évtizeddel ezelőtt a hollandiai székhelyű Wetlands International civil szervezet technikai támogatásával. Jelentésük szerint évente átlagosan 7,5 millió tonna szén-dioxid-kreditet adnak el olyan nagyvállalatoknak, amelyek az általuk okozott szennyezés ellentételezésére és környezeti hírnevük javítására karbonkreditet vásárolnak, mint például a Shell, a Volkswagen, az EasyJet.
A vállalat jelentése szerinz a természetvédelmi munkák finanszírozása mellett a kreditek értékesítéséből származó bevétel a környező pufferzónában élő több mint 40 000 dayak ember gazdasági fejlődését is támogatja. Ebből finanszírozták a halászati tavakat és a fenntartható kereskedelmi növények, például a földimogyoró, a kókuszdió és a kesudió termesztését. A termékek nagy részét helyi dataki vállalkozók online értékesítik.
A Wetlands International a Katingan Mentaya projektet „a tőzeglápok fenntartható fejlesztésére irányuló, magánszektor által irányított együttműködés példaképének” nevezi. De bármilyen társadalmi és ökológiai előnyökkel is járnak ezek a projektek, komoly aggályok merülnek fel az ezen előnyök fenntartása érdekében értékesített szén-dioxid-kreditek hitelességével kapcsolatban.
A szén-dioxid piac kezdeményezés tele van kiskapukkal
Noha közel egy évtizedes tárgyalássorozat előzte meg a bakui aláírást, a Párizsi Megállapodás kereskedelmi mechanizmusa még mindig tele van kiskapukkal. A kritikusok szerint az új kereskedelmi piac, amely várhatóan már jövőre elindul, tág teret enged a rossz szén-dioxid-nyilvántartásnak és a nyílt csalásnak, amely a vállalatok közötti „önkéntes” kereskedelmet is megkérdőjelezte, valamint a kreditek kettős elszámolásának, ami a globális kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítések ellehetetlenítését eredményezi.
A Carbon Market Watch elemzése szerint az országoknak nem kell valódi következményekkel számolniuk, ha nem tartják be a szabályokat, mivel nincsenek határidők a megfelelésre vagy az országok közötti kereskedelmet szabályozó szabályok ellenőrzésére. Ráadásul a nemzetek dönthetnek úgy, hogy az ilyen ügyletekre vonatkozó információk nagy részét bizalmasan kezelik.
A Katingan Mentaya projektre visszatérve például, a vállalat feltételezi, hogy beavatkozása nélkül a határain belüli erdőket teljes egészében kivágták volna, és az alatta lévő tőzeglápot lecsapolták volna, hogy helyet csináljanak az ipari faültetvényeknek. Ez mind igaz lehetett volna húsz évvel ezelőtt, amikor a projektet először kitalálták, mivel akkor az indonéz kormány még mindig az erdők mezőgazdasági fejlesztését szorgalmazta. Független elemzők azonban arra a következtetésre jutottak, hogy ma már rendkívül valószínűtlen egy ilyen nagyszabású fakitermelés, különösen egy tőzeglápon.
A Greenpeace például megállapította, hogy Közép-Kalimantan más mocsári erdeiben nem történtek ilyen jelentős erdőirtások. És 2011 óta, mielőtt a projekt megkezdte volna a kreditek értékesítését, az egymást követő kormányok moratóriumot tartottak fenn az új erdőirtási vagy tőzeglápok lecsapolási engedélyének kiadására. A projektterület tehát jogilag már régóta tiltott terület az ilyen jellegű fejlesztések számára, ami azt jelenti, hogy a projekt szén-dioxid-kibocsátási kreditjei nem tükrözik a valós szén-dioxid-nyereséget.
Aggályok és problémák a szén-dioxid kredit kereskedelem körül
A szén-dioxid-kibocsátás elszámolásával kapcsolatos kételyek rávilágítanak a kibocsátásaikat ellensúlyozni kívánó vállalatoknak értékesített kibocsátási egységek rosszul szabályozott piacával kapcsolatos globális problémára. A környezetvédők már régóta állítják, hogy a szén-dioxid kredit eladásokat a valószínűtlen alapforgatókönyvek miatt széles körben felfújták. A Nature folyóiratban múlt hónapban közzétett nemzetközi tanulmány szerint például az erdőirtás elkerülésére eladott karbon krediteknek mindössze 25 százaléka eredményezett „valódi” kibocsátáscsökkentést. A washingtoni székhelyű Verra a világ legnagyobb ellenőrzési szabványát üzemelteti, és egyik ügyfele többek között épp a fent említett Katingan Mentaya projekt. Egy elemzés szerint azonban a Verra által végzett hitelesítések akár 90 százaléka „értéktelennek” tekinthető. A botrányra reagálva a Verra a módszertanának átfogó újraértékelése mellett döntött.
A másik aggály a szén-dioxid-nyereségek kettős elszámolásának lehetősége, amire épp Indonézia az egyik legjobb példa. Az indonéz kormány szerint a helyreállítási tevékenységek által “megtakarított” szén-dioxid elegendő lesz ahhoz, hogy teljesítse a párizsi megállapodásban vállalt, nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásoknak nevezett kötelezettségeinek nagy részét. Ezeket a nyereségeket azonban gyakran már most is szén-dioxid-kreditként értékesítik nemzetközi vállalatoknak. A szén-dioxid-kereskedelemre vonatkozó új ENSZ-szabályok értelmében ezek a krediktek elméletileg más kormányokkal folytatott kétoldalú kereskedelemben is felbukkanhatnak majd. Így valójában ugyanaz a karbon kredit kétszer vagy akár háromszor is beszámolásra (eladásra) kerül.
A harmadik aggály Indonézia szén-dioxid-kibocsátási törekvéseivel kapcsolatban a korábban lecsapolt tőzeglápok világszinten is úttörőnek számító visszavizesítésére irányuló programjával kapcsolatos. A kormány szerint eddig mintegy 3,5 millió hektár területet állítottak helyre, főként a vízelvezető csatornák elzárásával, hogy megemeljék a tőzeg vízszintjét, kérdéses azonban, hogy a gyakorlatban mennyire volt hatékony a visszapótlás. Az indonéziai Tőzegföld-helyreállítási Ügynökség kritériumai szerint a sikeres átnedvesítéshez a talajvízszintet a felszíntől számított 40 centiméteren belülre kell emelni. Hans Joosten, a németországi Greifswaldi Egyetem tőzegláp-szakértője szerint azonban ez nem elegendő a kibocsátások megállításához, mivel a tőzeg felső rétege száraz marad, és továbbra is szén-dioxidot bocsát ki. A vizes élőhelyekkel foglalkozó Ramsari Egyezmény számára készített tanulmányában a 40 centiméteres célt „kompromisszumnak” nevezte, amelynek célja, hogy lehetővé tegye az olyan növények, mint a kávé, a kókuszdió, a banán, a gumi és még az olajpálmák további termesztését. De még ezt a korlátozott újranedvesítési törekvést sem sikerült Indonéziának megbízhatóan megvalósítani. A Gecko Project, egy londoni székhelyű nonprofit környezetvédelmi kutatószolgálat elemzése szerint a teljes „visszagyepesített” terület mindössze 13 százaléka érte el a 40 centiméteres küszöbértéket. Egy év elején közzétett tanulmányban a bogori Nemzetközi Erdészeti Kutatóközpont munkatársai azt is megállapították, hogy az indonéz kormány jelenlegi módszerei az újra benedvesített tőzeglápokból származó folyamatos kibocsátások becslésére nem megfelelőek, és nem felelnek meg az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület által meghatározott iránymutatásoknak.
Noha ezek az eredmények csak Indonéziára vonatkoznak, fontos üzenetet hordoznak a szén-dioxid kredit és szén-dioxid tárolás számolásának globális problémájára, mivel számos ország tervezi a tőzeglápok helyreállítását a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítései részeként.
Sokan szkeptikusak az indonéz kormány helyreállítási program iránti elkötelezettségével kapcsolatban is, tekintettel arra, hogy Prabowo választási kampányát a nyersanyag-kitermelő iparágak finanszírozták, és a kabinetjének tagjai is kiemelkedő szerepet töltenek be. Félő, hogy tervezett természet helyreállító gazdaság, amit „biogazdaságnak” is neveznek, valójában az ország erdeinek intenzívebb kiaknázásáról, nem pedig azok védelméről szól majd. Indonézia egyik leggyorsabban növekvő biogazdasági tevékenysége a természetes erdők felváltása fa-monokultúrákkal, hogy a fapellet hazai és külföldi virágzó piacát ellássa. Ennek az üzletnek az ökológiai hatásai óriásiak, sőt a szénégetésnél is nagyobb a szénlábnyoma, ha a fákat nem pótolják új erdővel. 2020 óta Indonéziában több mint 9,740 hektár területű energiaültetvény-erdőkre adtak ki engedélyt, amelyeknek több mint egyharmada érintetlen erdő.
Indonézia hibás szén-dioxid-kiegyenlítési számításai lehet, hogy csak gyermekbetegségek lehetnek, azonban nagyszabású szén-dioxid-csalássá is fajulhatnak. Ha pedig más országokban is megismétlődnek, komolyan alááshatják a világ kílmaváltozás csökkentési erőfeszítéseit. A Bakuban elfogadott laza szén-dioxid-kereskedelmi szabályok, a titkolózás lehetőségével és a felügyelet vagy a végrehajtás hiányával tovább növelik ezt a kockázatot.
Mi az a szén-dioxid kereskedelmi piac
A szén-dioxid-piacok olyan szén-dioxid-árképzési mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik a kormányok és a nem állami szereplők számára az üvegházhatású gázok kibocsátási kreditjeinek kereskedelmét. Céljuk az éghajlati célok elérése és az éghajlatvédelmi intézkedések költséghatékony végrehajtása.
A szén-dioxid-piacoknak két típusa van: megfelelőségi és önkéntes. A megfelelési piacokon, mint például a nemzeti vagy regionális kibocsátáskereskedelmi rendszerek, a résztvevők egy szabályozó szerv által meghatározott kötelezettségnek megfelelően járnak el. Az önkéntes szén-dioxid-piacokon a résztvevőknek nincs hivatalos kötelezettségük egy adott cél elérésére. Ehelyett a nem állami szereplők, például vállalatok, városok vagy régiók önkéntes alapon igyekeznek kompenzálni kibocsátásukat, például az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló célok, például a klímasemleges, nettó nulla kibocsátás elérése érdekében.
A 2015-ös Párizsi Megállapodás 6. cikke alapján a nemzetközi szén-dioxid-piacok célja, hogy lehetővé tegyék a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások végrehajtásához szükséges éghajlat-változási intézkedések fokozott ambícióját, valamint a fenntartható fejlődés és a környezeti integritás előmozdítását. Azok a felek, amelyek sikeresen teljesítették saját kibocsátáscsökkentési célkitűzéseiket, eladhatják a többletcsökkentési kreditjeiket a fokozott éghajlat-politikai intézkedések finanszírozása érdekében. Ezáltal a beruházások olyan területekre és ágazatokba irányulhatnak, ahol a kibocsátáscsökkentés a lehető leghatékonyabban valósítható meg.
Az írás a Yale Environment 360 online magazin egy cikke alapján készült.
