Az érett erdők jelentősége az éghajlatváltozás elleni küzdelemben

A közelmúltbeli kanadai erdőtüzek élesen emlékeztetnek az éghajlatváltozás messzemenő hatásaira. Ahogy a tüzek füstje több ezer kilométerre eljutott, a veszélyes levegőminőség és az apokaliptikus narancssárga égbolt még olyan helyeken is láthatóvá vált, mint Washington, D.C. és Észak-Karolina. Bár a füst közvetlen hatása az emberi egészségre nyilvánvaló, ez az esemény rávilágít arra is, hogy az erdők milyen létfontosságú szerepet játszanak bolygónk egészségének megőrzésében.

Bár sokan értik és nem vitatják a fák és az erdők jelentőségét az éghajlatváltozás mérséklésében, az erdők sajátos jellemzőivel és a hozzájárulásukkal, amit az éghajlatváltozással kapcsolatos küzdelemmel és szolgáltatásaikkal a bolygó és az emberrel kapcsolatban realizálnak nem eléggé tudatosak. Alapvető fontosságú annak felismerése, hogy nem minden erdő egyforma az éghajlatváltozás mérséklésére való képességük tekintetében. Az erdők kora és összetétele jelentősen befolyásolja az erdőtüzek megelőzésében és a szén-dioxid tárolásában betöltött szerepüket.

Az erdők korának és összetételének szerepe

Az idős erdők, amelyekre nagyon jellemző, nem csupán a fák kora, de az összetételük is, a leghatékonyabbak az erdőtüzek megelőzésében és a szén-dioxid tárolásában. Ezek az erdők azonban gyorsan eltűnnek, például az Egyesült Államok nyugati és keleti részén egyaránt, de ez így van Magyarországon is. Bár a nem magánterületen található erdők többsége „érettnek” minősül, az öreg erdővé válás küszöbén állnak, és óriási potenciállal rendelkeznek az éghajlatváltozás mérséklésében.

Az erdős tájak a szerves szén tárolására szolgáló tározóként működnek, de az erdőtüzek és az éghajlatváltozás jelenlegi ciklusa azzal fenyeget, hogy az erdőkben tárolt szénmennyiség tartósan csökken. Amikor egy erdő leég, a szén-dioxid tárolóképessége csökken, és szén-dioxid szabadul fel, ami hozzájárul az üvegházhatású gázok koncentrációjához a légkörben. Az erdők regenerálódása és az azt követő szénfelvétel jelentős időt vesz igénybe, amely alatt valószínűleg több erdőtűz fog bekövetkezni, különösen, ha az erdőirtás és nem megfelelő erdőgazdálkodás folytatódik.

Az erdők dinamikája és a szén-dioxid elnyelése

Az erdei ökoszisztémák állandó változásban vannak, ami befolyásolja a szén-dioxid elnyelését, tárolását és az erdőtüzek kockázatát. Ennek a változásnak a megértése és hatékony kezelése globális szinten kulcsfontosságú. Bár a változás folyamata a különböző erdőtípusok és helyszínek esetében eltérő, ezzel kapcsolatban mégis egy általános mintázat figyelhető meg.

Egy nagyobb beavatkozás, például fakitermelés vagy katasztrofális erdőtűz után a fa magjai kicsíráznak, és a csemeték megtelepednek. A regeneráció sebessége a magok terjedésétől és az esemény utáni környezet alkalmasságától függ. Az „úttörő” fák, amelyek a legkorábbi fafajok egy területen, magvaikat a szél segítségével szórják szét, és nyílt környezetben gyorsan növekedhetnek.

Néhány éven belül ezek a facsemeték gyorsan nőnek, és lombkoronájuk kiterjedésével folyamatos zöld „napelemet” alkotnak. Az, hogy ez a növekedés mennyi idő alatt következik be, a terület termékenységétől és az úttörőfák bőségétől függ. Ez a kezdeti szakasz egy hasonló korú, kis termetű fákból álló éretlen erdőt eredményez. Ezek az erdők nagy erdőtűzveszélyt jelentenek a finom szerkezetük, mint tüzelőanyag, az apró ágak és a talajközeli levelek bősége miatt.

Az ezt követő fázisban a növekedés és a pusztulás folyamata következik be, amelyet ritkításnak nevezünk. A kisebb fákat a nagyobb, gyorsabban növő fák árnyékolják és pusztítják el. A lombkorona azonban érintetlen marad, és a fák érésével fokozatosan az erdő talajszintje fölé emelkedik. Ezek az erdők hatékonyan elnyelik a szén-dioxidot, mivel törzsükben és gyökereikben tárolják azt. Egyúttal, azáltal, hogy a finom, lombos tüzelőanyagot elválasztják az erdő talajától, csökken az erdőtüzek valószínűsége. Bár az korai, „éretlen” erdők a gyógynövények, bokrok és állatok egyedülálló sokaságának adnak otthont, sokféleségük korlátozott ahhoz képest, ami a későbbiekben kialakulhat az idősebb erdőkben.

Ahogy az erdő az érettség felé halad, az elhullás folyamata folytatódik. A túlélő fák megnőnek, további szenet halmoznak fel, és egy részét az erdőfenék törmelékében tárolják. Az erdő érett szakaszában az erdő árnyékos aljnövényzete megtartja a nedvességet, és a nagyobb, nehezebben meggyulladó rönkök jelenléte csökkenti a tűz kialakulásának valószínűségét. Az érett erdő kevesebb, de sokkal nagyobb fából áll, ami összetett ökoszisztémát és több növény- és állatfaj kialakulását segíti elő.

Földrajzi megfontolások és az erdők ellenálló képessége

Az erdők földrajzi elhelyezkedése szintén döntő szerepet játszik az erdők összetételében és ellenálló képességében. Az Egyesült Államok szárazabb nyugati régióiban, mint például a Four Corners és a keleti Cascades, a folyamatos ritkítás nyílt, szavannaszerű erdőket hozhat létre. Ezek a tájak az egészséges ökoszisztéma fenntartása érdekében a négy-nyolcévente természetes módon előforduló kisebb felszíni tüzekre támaszkodnak. E tüzek nélkül a fás szárú bokrok és fák elhatalmasodnak, ami növeli a súlyosabb erdőtüzek kockázatát.

Ezzel szemben a nedvesebb régiókban a kisebb lombkorona-nyílások lehetővé teszik az árnyékot jól tűrő fák fejlődését, ami egy olyan összetett rendszert eredményez, amelyben az álló holt fák és a kidőlt rönkök jelentős mennyiségű szenet tárolnak. Ezekben az erdőkben találhatók a legidősebb és legnagyobb, több száz és több ezer éves fák, amelyek kritikus szerepet játszanak a szén-dioxid elnyelésében és tárolásában. A holtfa mérete és nedvességtartalma miatt ezek az idős és változatos erdők ellenállóak az erdőtüzekkel szemben. Az emelkedő globális hőmérséklet és a szárazabb körülmények azonban gyengítik ezt az ellenállóképességet, így még az érett erdők is hajlamosabbá válnak az erdőtüzekre.

Az érett erdők megőrzésének fontossága

Az emberekkel ellentétben, akik az öregedés fizikai jeleit tapasztalják, az erdők nem gyengülnek el az öregedés során. Mindazonáltal a különböző erdőtípusok eltérő módon öregszenek, és egyes öregedési folyamatok növelik a súlyos erdőtüzek kockázatát. Az olyan ökoszisztémákban, mint a nyugati szavannák, a könnyű felszíni tüzek csökkenthetik ezt a kockázatot. Ezzel szemben a nedvesebb régiókban, például a Csendes-óceán északnyugati részén és az Appalache-hegység keleti részén található erdők úgy öregszenek, hogy csökkentik a katasztrofális tüzek valószínűségét.

Minden esetben fontos tudomásul venni, hogy a természetnek megvannak a maga folyamatai, és az emberi beavatkozás gyakran inkább súlyosbítja, mint javítja a helyzetet. Ha hagyjuk, hogy az erdők természetes állapotukban létezzenek, az számos előnnyel jár, többek között a biológiai sokféleség növekedésével, a vízvédelemmel és a rekreációs lehetőségekkel. Ezenkívül az erdőtüzek száma is csökken.

Az erdők védelme és kezelése

Bár a magánterületeken elegendő erdő áll rendelkezésre a fa- és rostanyag-szükséglet kielégítésére, az Egyesült Államokban és Kanadában egyaránt az állami földek kínálják a legjobb lehetőséget az erdők éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra. Bár a nemzeti erdőkben megmaradt idős erdők többsége védett, ezek az erdők a teljes erdőterület kevesebb mint 13 százalékát teszik ki. Az állami földek közel 50 százaléka azonban olyan érett erdőkkel rendelkezik, amelyek úton vannak az öreg erdőkké válás felé. (Politico)