Az alig 10-12 grammos fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon) olyan madárfaj, amelynek létezéséről sok természetkedvelő talán még sosem hallott, mégis sorsa ma már egész nemzetközi kutatóközösségeket mozgat meg. Ez a rejtőzködő, nádhoz kötődő életmódot folytató énekesmadár Európa egyik legveszélyeztetettebb fészkelőfaja, amely szimbólumává vált annak a csendes, fokozatos, sokszor láthatatlan élőhelyvesztésnek, amely kontinensünk vizes élőhelyeit éri. A klímaváltozás, a nádasok feldarabolódása és a Mediterráneumban zajló intenzív területhasználat egyre szűkebbre szabja életterét, ezzel veszélyeztetve az egész európai populáció fennmaradását – írja a Magyar Madártani Egyesület közleménye.
Egy konferencia, amely történelmet írt
2025. március 28–30. között a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület (KME) megrendezte az első olyan tudományos konferenciát, amely kizárólag a fülemülesitke helyzetének szentelte figyelmét. A rangos eseményt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezetője nyitotta meg, és az előadók soraiban számos civil szervezet, kutatócsoport és nemzetközi szakember is helyet kapott. Az esemény célja nemcsak az eddigi kutatási eredmények összegzése volt, hanem az is, hogy kijelöljék azokat a jövőbeli lépéseket, amelyek nélkülözhetetlenek a faj fennmaradásához.
A konferencián bemutatott 23 évnyi kutatómunka impozáns számokat vonultatott fel: a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület 2002 óta 100 önkéntes közreműködésével 61 madárgyűrűző expedíciót szervezett meg, 10 ország 27 különböző helyszínén. A terepi munkanapok száma megközelítette az 1000-et – mindezt egy apró madárfaj életének és szokásainak jobb megismeréséért. A kutatások középpontjában a faj költő-, vonuló- és telelőhelyeinek feltérképezése állt, különös tekintettel a Balkán-félszigetre és a mediterrán térség édes- és brakkvizes nádasaiban töltött telelőidőszakra.
Miért ennyire fontos a fülemülesitke?
A fülemülesitke a nádiposzáták családjába tartozik, de életmódja több szempontból is egyedi: rövid távú vonuló, és a legkorábban visszatérő, illetve legkésőbb távozó nádiposzátánk. Elnevezése énekének fülemüleszerű kezdőstrófájára utal. Fészkelőterületein – főként a Fertő-tó és az izsáki Kolon-tó környékén – csak ritkán kerül szem elé, mivel vastag nádasokban, a vízfelszínhez közel, lehullott nádtörmelékre építi zárt fészkét. Az állományra jellemző nagyfokú területhűség miatt minden költőhely elvesztése kritikus jelentőségű.
Hazánk e faj elterjedésének nyugati és északi határán helyezkedik el, így természetvédelmi felelősségünk is jelentős. A leginkább kedvelt élőhelyei a keskenylevelű gyékénnyel kevert öreg, avas nádasok, ahol komplex ökoszisztéma alakul ki – ez biztosítja a szükséges táplálékbázist és fészkelési feltételeket.
A 2017–2018-as évek szakértői becslései szerint hazánkban a fészkelőállomány 2500–3500 pár között mozgott. Noha a trend pontosan nem ismert, a tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy csökkenő tendenciát mutat. Az okok között szerepel az élőhelyek szétdarabolódása, a nádasok learatása, a vízszintingadozások, illetve a Mediterráneumban zajló, egyre intenzívebb turisztikai és infrastrukturális beruházások. Ez utóbbiak elsősorban a madarak vonuló- és telelőterületein okoznak jelentős zavarokat.
A kutatás határai és új irányai
A fülemülesitke kutatása az elmúlt két évtized során számos ismeretet tárt fel. Különösen nagy jelentőséget kapott az a felismerés, hogy a faj vándorlása során is specifikus élőhelyekhez kötődik, és ezek elvesztése dominószerűen hat ki teljes élettörténetére.
„Fontos feladatként tűztük ki a mediterrán térség meghatározó vonuló és telelő állomásainak további sztenderd vizsgálatát, a Kárpát-medencei állomány jelentőségének megállapítását az európai költőállomány tükrében, a fülemülesitke hazai állományának rövid- és hosszútávú változásainak nyomon követését, valamint a nemzetközi kapcsolatok bővítését” – hangsúlyozta Németh Ákos, a kutatások vezetője.
A konferencia egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a faj védelme csak nemzetközi együttműködés révén lehet eredményes. A hosszú távú monitoringprogramok, a telelő- és vonulóhelyek rendszeres vizsgálata, valamint a hazai állomány pontos követése elengedhetetlen. Az is egyértelművé vált, hogy a természetvédelmi beavatkozásoknak nem szabad kizárólag a költési időszakra koncentrálniuk – a faj túlélése csak akkor biztosítható, ha az életciklus minden szakaszához megfelelő minőségű élőhelyet tudunk biztosítani.
Egy faj, amely összeköti Európát
A fülemülesitke sorsa ma már túlmutat egy madárfaj természetvédelmi státuszán: élő példája annak, hogy az ökoszisztémák határokon átívelnek, és egy faj védelme gyakran globális összefogást igényel. A Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület által elindított munka bizonyítja, hogy még a legkisebb élőlények is képesek mozgósítani kontinenseken átívelő tudományos és civil hálózatokat.
Ahogy a fülemülesitke felkerekedik tavasszal Dél-Európából, és visszatér a hazai nádasok közé, úgy kellene nekünk is újra és újra visszatérnünk ahhoz a gondolathoz, hogy a természet megóvása nemcsak felelősség, hanem közös jövőnk záloga is. És ha ez a mindössze 12 grammos madár képes összekötni tucatnyi ország kutatóit, talán mi is megtanulhatjuk tőle, hogy a természetvédelmi sikerhez nem mindig erő, hanem kitartás, együttműködés és elhivatottság kell.
Kiemelt fotó: fölemülesitke – forrás: MME
