Egyre több bizonyíték van arra, hogy a gazdagok és szegények országon belüli kibocsátása közötti egyenlőtlenségek ma már meghaladják az országok közötti egyenlőtlenségeket. Más szavakkal: A nagy kibocsátóknak több közös vonásuk van a nemzetközi határok között, függetlenül attól, hogy hol van az otthonuk – írja cikkében a Bloomberg online.

A globális klímapolitika alapgondolata: Azoknak az országoknak, amelyek az üvegházhatású gázok kibocsátásával gazdagodtak meg, kötelességük gyorsabban csökkenteni a kibocsátást, mint azoknak, akik nem tették, miközben pénzbeli támogatást nyújtanak a szegény országok számára, hogy alkalmazkodni tudjanak a megváltozott körülményekhez. 

Ennek a keretrendszernek az éghajlati diplomácia hajnalán talán még volt értelme. 1990-ben a kibocsátási különbségek majdnem kétharmadát a szennyezés nemzeti rangsorával lehetett magyarázni. De mi van akkor, ha a világszerte növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek több mint három évtizede után a nemzetállamok közötti különbségek vizsgálata már nem a legjobb módja a probléma megértésének?

A Párizsi Közgazdasági Iskola és a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem által vezetett World Inequality Lab elemzői nemrégiben egy alternatív értékelést terjesztettek elő, amely inkább a fogyasztói jövedelem változó mérőszámaira, mint a bruttó hazai termékre összpontosít. A globalizációból származó, rosszul elosztott nyereségek egy generációja után kiderült, hogy a személyes vagyon többet tesz a kibocsátás forrásainak magyarázatáért, mint a nemzeti vagyon. Az éghajlatváltozással kapcsolatos gondolkodás megváltozása itt azt jelenti, hogy először a közöttünk élő leggazdagabbak szén-dioxid-kibocsátását kell visszafogni.

Tovább nő a nemzeteken belüli egyenlőtlenség

A magas és alacsony kibocsátók közötti különbségek az országokon belül jobban hozzájárulnak a globális szén-dioxid-kibocsátás egyenlőtlenségéhez, mint a gazdag és szegény nemzetek közötti különbségek.

A WIL kutatói az étrendtől kezdve az autótulajdonláson át a tőzsdei befektetésekig és a globális kereskedelemig számos adatra támaszkodtak az egyéni szén-dioxid-kibocsátás becsléséhez. A tendencia egyértelmű: a kibocsátás általában a vagyonnal együtt nő.

A gazdagok és a szegények másképp szennyeznek

Ahogy az emberek egyre gazdagabbak lesznek, az étrendjük általában változatosabbá válik, és a húsfogyasztás is növekszik. Szükségünk lenne egy második Földre, ha mindenki úgy táplálkozna, mint egy ausztrál vagy brit. Az átlagos amerikai 2019-ben 53 font marhahúst – a leginkább szén-dioxid-intenzív húst – evett az USDA szerint. De az argentin és uruguayi családok – ahol sok szarvasmarhát tenyésztenek – még ennél is többet fogyasztottak egy iparági weboldal szerint. A fejlődő országok növekvő középosztályai Kínától Dél-Afrikáig minden eddiginél több húst esznek.

Jóval feljebb a jövedelemeloszlásban a kibocsátás exponenciálisan nő. Az egyik legszennyezőbb eszköz, a szuperjachtok eladásai tavaly 77%-kal nőttek. A WIL szerint egy 11 perces űrutazás, mint amilyet az Amazon alapítója, Jeff Bezos tesz, több szén-dioxidot bocsát ki egy utasra vetítve, mint a világ legszegényebb egymilliárd emberének kibocsátása egész életükre vetítve.

A 2019-ben Franciaországból induló összes járat egytizede magángép volt. Ezek az magántulajdonú repülőgépek mindössze négy óra alatt annyi szén-dioxidot termelnek, mint amennyit egy átlagos ember az Európai Unióban egész évben kibocsát. Pedig a Boeing piaci elemzése szerint a bolygón élő emberek négyötöde soha életében nem ül repülőgépre.

Az autótulajdonlás eközben az egyik leggyorsabb módja annak, hogy az egyén szénlábnyoma megnőjön. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a terepjárók járultak hozzá a legnagyobb mértékben – az energiatermelés után – a globális szén-dioxid-kibocsátás növekedéséhez 2010 és 2018 között. Az energiafogyasztás tekintetében a különbség még szembetűnőbb lehet. Egy átlagos nigériai ember körülbelül feleannyi áramot használ egy év alatt, mint egy amerikai nagyfelbontású televízió.

A világ megváltozott, így a kibocsátásokról szóló vitának is változnia kell – írja a Bloomberg. A magas és alacsony kibocsátók közötti hatalmas szakadék azt sugallja, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének jelenlegi, nemzetközpontú megközelítését újra kell gondolni.

Kiemelt kép: Magángép belső – Yaroslav Muzychenko