Az MME nyílt levele az agrárminiszterhez
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ismét nyilvánosan szólítja meg az agrárminisztert, hogy sürgős és érdemi lépések történjenek a fehérhátú fakopáncs – egy fokozottan védett, Natura 2000 jelölőfaj – fennmaradása érdekében. A levél nem csupán figyelmeztetés, hanem egyfajta szakmai és erkölcsi felszólítás is: a jövő erdeinek és a magyar természetvédelem hitelességének kérdése forog kockán.
Egy különleges harkályfaj súlyos helyzetben
A fehérhátú fakopáncs hazai állománya drámai módon elmarad az egészséges szinttől: messze nem éri el az ezer párt. Ez az adat önmagában is riasztó, de különösen az teszi aggasztóvá a helyzetet, hogy a faj rendkívül speciális élőhelyigénnyel rendelkezik. Elsősorban idős, természetes bükkösökben fordul elő, ahol bőségesen található álló és fekvő holtfaanyag. Bár időnként égeresekben, gyertyános-tölgyesekben vagy vegyes állományokban is megtelepszik, hosszú távon csak a nagy kiterjedésű, zavartalan erdőtömbök biztosítanak számára megfelelő életfeltételeket.
A fehérhátú fakopáncs helyhez kötött madár. Nem képes nagy távolságokat megtenni, ezért különösen kiszolgáltatott, ha az élőhelyek közötti ökológiai folyosók megszakadnak. Amennyiben a számára alkalmas erdőfoltok közötti kapcsolat megszűnik, a faj helyi populációi gyorsan elszigetelődnek, majd kipusztulnak. Ez a folyamat már kézzelfogható következményekkel járt: a közelmúltban a Dunántúl több térségéből – a Zalai-dombságból, a Vértesből és a Gerecséből – végleg eltűnt.
Erdőgazdálkodás kontra természetvédelem
A madár eltűnéséért nagyrészt a jelenlegi erdőgazdálkodási gyakorlat felelős – még védett és Natura 2000 területeken is. Az erdőművelés során ugyanis gyakran eltávolítják azokat az idős fákat és holtfa-tömegeket, amelyek nélkülözhetetlenek a fehérhátú fakopáncs életéhez. A természetvédelmi célok és a gazdasági érdekek közötti konfliktus nem új keletű, ám a helyzet sürgetővé vált: a fennmaradás feltételei napról napra szűkülnek.
Az MME Harkályvédelmi Szakosztálya évek óta kutatja és dokumentálja a faj hazai állományát. Országos felméréseik révén pontos képet nyújtanak a madár elterjedéséről és a veszélyeztető tényezőkről. A szervezet 2024-ben Mátrafüreden egy átfogó szakmai műhelytalálkozót is szervezett, ahol nemcsak természetvédelmi szakemberek, hanem nemzeti park igazgatóságok és az Agrárminisztérium képviselői is részt vettek. A közös munka eredményeként megszületett egy részletes szakmai útmutató, amely gyakorlati irányelveket ad az élőhelyek megőrzésére.
Mit jelentene a valódi védelem?
A fehérhátú fakopáncs megőrzésének kulcsa az idős faállományok és a magas holtfa-mennyiséggel rendelkező erdők védelme. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a faj ismert élőhelyein olyan erdőterületeket kell kijelölni, amelyeket kivonnak a gazdálkodás alól. E zónák környezetében pedig csak az örökerdő-gazdálkodás fogadható el, amely biztosítja a folyamatos erdőborítást és az élőhelyek stabilitását.
Ez nem pusztán szakmai javaslat, hanem a természetvédelmi jogszabályokból fakadó kötelezettség is. Az MME szerint az útmutató alkalmazása nem választható lehetőség, hanem olyan előírás, amelynek teljesítése a hatóságok feladata és felelőssége.
Elmaradt döntések, halogatott felelősség
A műhelymunkát követően azonban nem történt érdemi előrelépés. Az MME levelében hangsúlyozza: a javasolt védelmi zónák kijelölése elmaradt, így a fehérhátú fakopáncs továbbra is a kipusztulás szélén áll. Ez a tétlenség nemcsak a faj fennmaradását veszélyezteti, hanem aláássa a Natura 2000 hálózat hitelességét és a magyar természetvédelem nemzetközi megítélését is.
Több mint egy madár ügye
A fehérhátú fakopáncs sorsa túlmutat önmagán. Élőhelyeinek megőrzése egyben a magyarországi idős erdők, a holtfában gazdag ökoszisztémák, és számos más védett faj fennmaradását is szolgálja. A kérdés tehát nem pusztán egy ritka harkályról szól, hanem arról, hogy képesek vagyunk-e összhangba hozni gazdasági tevékenységünket a természeti értékek megőrzésével.
Az MME nyílt levele arra emlékeztet: a döntések halogatása végérvényes veszteséget jelenthet. Az agrárminiszter előtt most olyan felelősség áll, amelynek súlya nem csupán politikai, hanem történelmi is. A fehérhátú fakopáncs védelme a magyar természetvédelem egyik lakmuszpapírja lett – és a jövő eldönti, hogy képesek voltunk-e időben cselekedni.
A levél teljes szövege változtatás nélkül:
Tisztelt Miniszter Úr!
Jelen levelünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a fokozottan védett, Natura 2000 jelölőfaj fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) hazai védelmét illető hiányosságokra. Úgy véljük, hogy jelen körülmények között e faj állományainak hosszú távú megőrzése veszélyben van Magyarországon, emiatt konkrét intézkedésekre van szükség. A faj az EU-ban csökkenő trendet mutat, magyarországi állománya kicsi, ráadásul súlyos veszélyt jelent élőhelyeinek elszigetelődése. A védett és Natura 2000 területeinken zajló erdőgazdálkodás jelenlegi volumene és módszerei szintén súlyos negatív hatásként nehezednek a hazai populációra. A Dunántúl több régiójában (Zalai-dombság, Vértes, Gerecse) a közelmúltban már kipusztult a fenti okok következtében. Indikátorfaj, elsődleges élőhelyei az őshonos fafajokból álló, öreg, diverz, zavartalan erdők. A faj megőrzéséhez idős faállományok, zavartalan, műveléssel nem érintett erdőkre jellemző magas holtfa mennyiségek szükségesek. Mivel a faj területhű, a fészkelése, előfordulása akkor biztosítható, ha élőhelyein a holtfában gazdag, változatos kor- és méretösszetételű idős erdő képét folyamatosan fenntartjuk. Ez véleményünk szerint csak úgy lehetséges, ha megfelelő kiterjedésű, gazdálkodás alól kivont erdőterületeket jelölünk ki a fehérhátú fakopáncs ismert élőhelyein. Ezek környezetében is kizárólag a folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő gazdálkodást tartjuk elfogadhatónak. A fehérhátú fakopáncs hazai állománya szinte kizárólag védett és Natura 2000 területeken él, ahol a vágásos üzemmód alkalmazása véleményünk szerint eleve ellentétes a természetvédelmi törvénnyel, valamint a Natura 2000 célokkal. Úgy gondoljuk, hogy jelenlegi körülmények közt hosszútávon csak ezek az intézkedések biztosítanák megnyugtató módon a fehérhátú fakopáncs megőrzését Magyarországon, egy olyan fajét, amely a magas természetességű erdők indikátora és esernyőfaja, védelmének biztosításával számos hasonló igényű faj és szélesebb értelemben az erdei ökoszisztéma védelme is jelentősen javítható. 2024-ben Mátrafüreden az MME Harkályvédelmi Szakosztálya az érintett nemzeti park igazgatóságok és az Agrárminisztérium képviselőivel műhelytalálkozót szervezett a fajjal foglalkozó szakemberek számára, amelynek folyományaként elkészült egy, a faj élőhelyeinek megőrzését segítő szakmai útmutató. Ez az útmutató a szakértők egyetértésével, komoly szakirodalmi háttéranyaggal készült, és módszertani javaslatokat ad a fehérhátú fakopáncs élőhelyein szükséges védőzónák kijelöléséhez. Jelenleg úgy tudjuk, hogy az útmutató megszületése óta nem történt megfelelő előrelépés a faj megőrzése érdekében, a javasolt zónák nem kerültek kijelölésre. Véleményünk szerint az útmutató kínálta módszertan alkalmazása a természetvédelmi szervek számára nem csak egy lehetőség, hanem jogszabályi kötelezettség. Kérjük miniszter urat a szakértők által meghatározott védőzónák kijelölésének érvényesítésére az útmutató alapján, a nemzeti park igazgatóságok, a természetvédelmi hatóságok közreműködésével. Az MME felajánlja a segítségét a fajjal kapcsolatos monitoring adatok elemzésén és átadásán keresztül, hogy a korlátozások pontos lokalizációit definiálni lehessen.
Kiemelt kép: MME
