Az apokaliptikus filmekben már láttunk ilyet, most már a valóságban is megtörténik:
Afrika déli részén a szárazság miatt egyes országokban olyan méreteket öltött az éhínség, hogy a kormányok úgy döntöttek, vadállatokkal fogják táplálni a lakosságot. Augusztusban Zimbabwe jelentette be, hogy hogy 723 vadállat, köztük 83 elefánt, 30 víziló és 300 zebra megölése mellett döntött, hogy a lakosságnak élelmet biztosítson. Szeptemberben Zimbabwe engedélyezte 200 elefánt leölését ugyanezen okból.
Mindkét országban a kormány azzal magyarázta a döntést, hogy így próbálnak a térségben segíteni az embereknek, enyhíteni az elmúlt 100 év legsúlyosabb szárazságának hatásait, csökkenteni a megmaradt vízkészletre és a földre nehezedő nyomást és megelőzni az ember-állat közti konfliktusokat. Mivel az állatok is táplálék és víz után kutatnak, egyre közelebb kerülnek a településekhez, ami végzetes következményekkel járna mindkét félre.
A természetvédők természetesen ellenzik a döntést, kegyetlennek tartják az állatok lemészárlását, ami csak rövid időre oldja meg a problémát szerintük, és veszélyes precedenst teremt a jövőre nézve. Emellett azzal vádolják az országok kormányait, hogy inkább a külföldiek számára biztosított trófeavadászatot kellene beszüntetniük.
A felmerülő helyzet ismét felveti a kérdést, mihez van joguk a természetvédőknek, a nyugati országoknak ilyen helyzetben. Dél-Afrikában a szárazság miatt kialakult helyzet – amiért többek között a klímaváltozás által éppen a fejlett országok fosszilis üzemanyag szükséglete felelős – katasztrofális. A termés és az állatállomány szinte teljesen elpusztult, így közel 70 millió ember éhezik. Zimbabwe áprilisban nemzeti katasztrófahelyzetet hirdetett, májusban Namíbia hirdetett szükségállapotot, mivel az aszály miatt a lakosság fele akut élelmiszerhiánnyal küzdött.
Az aszály oka az El Niño – egy természetes éghajlati jelenség, amely a régióban a csapadékmennyiség erőteljes csökkenéséhez vezetett -, amit az ember okozott klímaváltozás tovább súlyosbított. Elizabeth Mrema, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ügyvezető igazgatóhelyettese a CNN-nek elmondta, hogy az aszályok soha nem látott mértékű növekedése tapasztalható, a vadak legális begyűjtése és élelmezési célú fogyasztása pedig világszerte elterjedt gyakorlat a kultúrákban. „Feltéve, hogy ezen állatok begyűjtése tudományosan bizonyított, fenntartható módszerekkel történik… nem lehet ok az aggodalomra” – mondta.
Mindkét ország hangsúlyozza, hogy nem veszélyeztetik a vadon élő állatpopulációk hosszú távú fennmaradását, sőt, a létszámcsökkentés segít megvédeni a megmaradt állatokat, mivel a szárazság miatt szűkülnek az élelem- és vízkészletek. Zimbabwéban valamennyi állatot, Namíbiában pedig a legtöbbet hivatásos vadászok fogják lelőni. Chris Brown, a Namíbiai Környezetvédelmi Kamara, egy természetvédelmi csoportokat tömörítő szövetség környezetvédelmi kutatója támogatja a lépést. Többnyire éjszaka, hangtompítóval és infravörös reflektorral fogják lelőni az állatokat, így nagyon közel lehet kerülni hozzájuk. Brown szerint ez valóban humánus megoldás, mivel az állatok nem szenvednek, szemben azokkal a haszonállatokkal, amelyeket teherautókba zsúfolnak, mielőtt a vágóhidakon megölnék őket. A vadállatok húsát a rászorulók között fogják szétosztani.
Namíbiában a 83 namíbiai elefánt közül 12-t trófeavadászok fognak lelőni, ami óriási felháborodást váltott ki. A trófeavadászatból származó jövedelem egy része a kormányhoz kerül, másik részét arra használják fel, hogy az ember és a vadon élő állatok közötti konfliktus által érintett közösségek számára pénzt generáljanak.
A természetvédők attól is tartanak, hogy e vadállatok leölése kibillenti a két ország kényes ökológiáját az egyensúlyából, ami még kevésbé teszi ellenállóvá a szárazsággal szemben. Hogy elkerüljék az ember-elefánt közti későbbi konfliktusokat a családtagok megölése miatt agresszívvé váló elefántok miatt, mindkét országban egész elefánt csoportokat fognak a vadászok leölni. Az egyik legnagyobb kritika, hogy súlyos szárazság és aszály idején a vadállatok leölése csak rövid távon oldja meg az éhínség problémáját. Emellett félő, hogy a precedens később felhasználható a vadon élő állatok kereskedelméről, például az elefántcsont értékesítéséről vonatkozó nemzetközi szabályok gyengítésére.
Az afrikai országok szerint a kritikusok elfelejtik, hogy az aszály rettenetes körülményeket teremtett, amiben ember és állat is szenved. Emellett megkérdőjelezik, milyen jogon szólnak bele nyufati országok a döntésükbe, amit akár jogosan is kérhetnek számon. Vajon van-e a nyugati országoknak és természetvédő szervezeteknek bármit számon kérni, amikor ugyanezt teszik a saját vadállataikkal? Csak példaként, augusztusban a svéd hatóságok összesen 486 medve kilövését engedélyezték, ami a teljes medveállomány egyötöde, Svájcban pedig szeptember 1-jétől 2025 január 1-ig a kantonok leölhetik a farkasokat, ha azok veszélyt jelentenek az állatállományra. Tavaly télen csupán két hónap alatt a farkasállomány egyhatodát vadászták le, idén ki tudja hány példány pusztul el, miközben a farkas szigorúan védett fajnak számít. Mindezek után valóban felmerül a kérdés, van-e okunk megkérdőjelezni ezen afrikai országok döntését, hogy vadállatokat lőnek le a lakosság élelmezésére, amikor Európában ugyanez történik, jóval súlyosabb arányban, és nem is élelmezési célból.
