Vannak dolgok, amikkel nem szeretünk szembesülni. Mert valahol mélyen tudjuk, hogy mi is hibásak vagyunk, vagy tehetnénk ellene, de valójában nem akarunk. Ezt érezzük akkor is, amikor Siddharth Kara oknyomozó író és kutató legújabb könyvét olvassuk a kongói kobaltbányászat borzalmairól. A könyv februárban jelent meg „Cobalt Red: How the Blood of the Congo Powers Our Lives” címen, amit magyarul így fordíthatunk: Kobalt vörös: Hogyan táplálja életünket a kongói vér. Annak ellenére, hogy a könyv magyarul nem érhető el, mégis fontosnak tartjuk, hogy bemutassuk itt a podcastban. Azt gondoljuk, hogy tisztában kell lennünk azzal, milyen ára van az olyan kényelmi eszközök használatának, mint például a mobiltelefon.
Az okostelefonok és elektromos járművek nem működnek kobalt nélkül. Az Ön kezében tartott okostelefon több grammot tartalmaz ebből az elemből, aminek egy részét biztosan olyan férfiak, nők és gyerekek bányásztak, akik mérgező gödrökben robotolnak egész nap, nem többért, csak hogy életben maradjanak. A világ kobalt készleteinek kétharmada a Kongói Demokratikus Köztársaságban található, egy konfliktusoktól sújtott országban, ami annak ellenére a világ egyik legszegényebb országa, hogy jelentős ásványi anyag készlettel rendelkezik amellett, hogy itt található a bolygó egyik legnagyobb esőerdője. Napjainkban Kongó lakosságának több mint háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él. A tiszta ivóvíz vagy elektromos áram a nagyrészüknek csak álom.
Azt gondolnánk, hogy az olyan ritka és értékes áványi kincsek, mint a kobalt jelentős bevételt hoz az országnak és az embereknek, hiszen ugyanez történt az olaj esetében is az arab országokban. Kongó azonban más. Itt az embereket továbbra is elnyomják, kizsákmányolják és egy modern rabszolgaságban tartják a nagyhatalmú külföldi vállalatok.
A bányákat a korábbi diktátor, Joseph Mobutu államosította, majd a későbbi diktátor, Joseph Kabila 2012-ben eladta a kínaiaknak. A rablásban azonban nem csak a kínai bányatulajdonosok és feldolgozó vállalatok vesznek részt. A könyv részletesen bemutatja a kobalt útját a bányáktól az azt felhasználó technológiai vállalatokig, és rávilágít a kormányok, a vállalatok és maguk a fogyasztók bűnrészességére a rendszer fenntartásában.
Ahogy a szerző fogalmaz: Több mint két évtizedes „rabszolgasággal és gyermekmunkával kapcsolatos kutatásom során még soha nem láttam olyan szélsőségesebb rablást a profit érdekében, mint amilyennek a globális kobalt-ellátási láncok alján tanúja voltam.”
Kara, aki korábban több, a modern rabszolgaságról írt már könyvet kemény és brutálisan őszinte képet fest a bányászfalvakban uralkodó borzalmas körülményekről. Bemutatja ahogyan védőfelszerelés nélkül bányásszák az értékes kobaltot fillérekért. Ezekben a felszíni bányákban emberek ezrei bányásznak kézzel, kalapáccsal és lapáttal hatalmas, több száz méter mély nyílt gödrökben, a legtöbb gödörben kézzel ásott alagutakat létrehozva. Miközben készíti az interjúkat, szemtanúja lesz például, amikor egy tizenéves fiú holttestét kiemelik egy beomlott alagútból, amelyben 63-an haltak meg.
Úgy tudnak gyermekek meghalni, megnyomorodni és kobaltmérgezést kapni, hogy nagyvállalatok, mint az Apple, Samsung vagy Tesla hangsúlyozzák, hogy fellépnek a gyermekmunka ellen. Kara azonban bemutatja, hogy mindez nem több mint PR fogás a vállalatok részéről. Mert nem lehet szétválasztani a kézi termelést a nagyipari gépi termeléstől. Pedig a felszíni kézi termelés, amit a legrosszabb körülmények között bányásznak kézi erővel az össztermelés 30%-át teszi ki.
Miért fontos erről olvasnunk és tennünk ellene? Felelősségre vonni a vállalatokat és szigorúbb szabályozást követelni? Mert a könyvben bemutatott szörnyűség és a globális kizsákmányolási lánc a bányáktól az elektromos eszközöket gyártó vállalatokig nem csak a kobalt esetében van így, hanem több tucat más ásványi anyag esetében is. Ahhoz, hogy évente vagy kétévente telefont vagy elektromos autót cseréljünk millióknak kell modern rabszolgaságban élniük és dolgozniuk. Változtatni ezen úgy tudunk, ha olyan könyveket olvasunk, mint a Vörös kobalt és minden módon felszólalunk a kizsákmányolás ellen.
