Európában az elmúlt három-négy évtizedben közel 80%-kal csökkenhetett a rovarok száma. Nagyon valószínű, hogy társadalmunk képtelen megfékezni a katasztrófát, amibe ezeket a létfontosságú élőlényeket sodrtuk – erről írt a Le Monde francia lap vélemény rovatában cikket Stéphane Foucart szakújságíró.
A cikk szerint több probléma is van a rovarpopulációk összeomlásával kapcsolatban, ami szinte egész Európában érzékelhető és a kibontakozó környezeti válság legijesztőbb eleme. Nemcsak azért, mert a probléma soha nem látott súlyosságú, hanem azért is, és talán különösen azért, mert teljesen kimaradt a közbeszédből és döntéshozóink politikai problémaköréből. Valószínű, hogy többségük alig vagy egyáltalán nem tud róla. A probléma óriási, sürgős és rendkívül gyors intézkedéseket igényel, miközben a legtöbb ember még csak nem is tud a létezéséről.
A véleménycikk egy könyvet is ajánl a témával kapcsolatban, ez pedig Dave Goulson, a Sussexi Egyetem professzorának könyve, a Silent Earth: Averting the Insect Apocalypse, 2021. A beporzó rovarok biológiájának és ökológiájának e világhírű szakértője leírja mind a katasztrófa mértékét, mind az okok sokféleségét, de a könyv végén a katasztrófa megállítására alkalmas intézkedések vagy politikai kérdéseinek listáját is felajánlja.
A rovarok megmentése nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem létkérdés is, mivel Goulson szerint a rovarok „az élet hajtóereje”. Szervezetek sokasága nem tudna életben maradni nélkülük, akár táplálkoznak velük (madarak, denevérek, édesvízi halak, kétéltűek, hüllők stb.), akár beporozzák őket, mint például a legtöbb virágos növényt. Az is könnyen érthető, hogy a világon mindenhol, a mezőgazdasági termelés komoly nehézségekkel nézne szembe nélkülük, mivel a beporzáson kívül részt vesznek a növényi kártevők szabályozásában, a talaj minőségének fenntartásában és még rengeteg területen. Ha a rovarok eltűnnek, sok más dolog is eltűnik velük együtt. Európában az elmúlt három-négy évtizedben már közel 80%-kal csökkenhetett a számuk.
Van visszaút?
Nagyon valószínű, hogy képtelenek vagyunk megfékezni mindezt. Először is azért, mert – ahogy már mondtuk – az fokozatosan és láthatatlanul zajlik. Ebben az értelemben osztozik a klímaváltozással, de az utóbbi rendszeresen pusztító és látványos jelenségekkel hívja fel magára a figyelmünket. A rovarok pusztulása viszont anélkül folytatódhat, hogy valaha is feltűnne, anélkül, hogy valaha is bekerülne a hírekbe, ahogyan a globális felmelegedés néha a nagy hőhullámok, aszályok, szörnyű árvizek vagy tűzvészek idején címlapra kerül.
A rovarok eltűnésével elsőként a gyümölcsök és zöldségek árának növekedése lesz a téma, nem pedig a beporzás hiánya; a vízhasználat korlátozása lesz a címlapokon, nem pedig a talajromlás, amely akadályozza a talajvízszintek helyreállását.
A problémát a nemzetközi szakértők által választott fókusz is láthatatlanná teszi. Bár az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (Intergovernmental Panel on Climate Change) végre napirendjére tűzte az éghajlatváltozás kérdését, a természet állapotával foglalkozó testvércsoportja viszont elmulasztotta, hogy a biológiai sokféleséget ugyanolyan fontos témává tegye. Ráadásul a biológiai sokféleséggel kapcsolatos összes kérdéssel foglalkozó Biológiai Sokféleség és Ökoszisztéma-szolgáltatások Kormányközi Tudományos-politikai Platform (IPBES) A fent felsorolt problémák közül egyikkel sem foglalkozik igazán, a rovarok számának csökkenésével pedig végképp nem.
Kiemelt kép: Porzó méh – Krzysztof Niewolny – Unsplash
