Tudósok megállapították, hogy a világszerte több mint 1,5 milliárd hektárt borító leromlott állapotú, degradált erdők helyreállítására összpontosítva hatékonyabban növelhető az erdők szén-dioxid-készlete, mint az erdőirtott területeken történő újratelepítéssel, mivel a természetes újranövekedés költséghatékonyabb módszer – számol be a Mongabay. A kutatók világszerte feltérképezték az erdőket, hogy megtalálják azokat a területeket, amelyek helyreállítása több fának és élővilágnak adna otthont. A tanulmányból kiderül, hogy az olyan degradált erdőterületek, amelyekben a potenciális fasűrűség 50-80%-a megmaradt, világszerte több mint 1,5 milliárd hektárt borítanak. Ha a helyreállítási erőfeszítéseket ezekre a károsodott erdei ökoszisztémákra összpontosítjuk, az gyors előnyökkel járhat a szén-dioxid-tárolás és a vadon élő állatok élőhelyeinek összekapcsolódása szempontjából.
A leromlott állapotú erdőkben csökken a lombkoronaszint és a biológiai sokféleség, megváltozik a talajerózió és a vízkörforgás, fokozódik a kártevőkre és betegségekre való fogékonyság, valamint romlik az általános egészségi állapot és a funkcionalitás. Az okok a fenntarthatatlan fakitermeléstől és a váltóműveléstől kezdve az erdőtüzekig, a túllegeltetésig és az éghajlatváltozás hatásaiig terjednek.
A szerzők szerint a leromlott állapotú erdők olcsóbban és könnyebben helyreállíthatók, mint a teljesen kiirtott területek, és ha hagyjuk, hogy természetes módon (természetes vagy támogatott természetes regeneráció révén) újranőjenek, akkor gyorsan visszanyerhetjük az elveszett szenet. A szerzők szerint a degradált erdők figyelembevétele jelentősen kibővíti a helyreállítási programok által megcélozható területet, és jobban tükrözi a szénnek a levegőből az erdő növényi biomasszájába és talajába való bevonására vonatkozó lehetőségek teljes körét.
A tanulmány kombinálta a jelenlegi fásításról szóló távérzékelési adatokat az erdő biomassza-potenciáljának modelljeivel. Ez lehetővé tette a kutatók számára, hogy világszerte feltérképezzék azokat a leromlott állapotú erdőket, amelyek ökológiai integritásuk és természetes szénkészletük szintje alatt vannak. Becsléseik szerint több mint 3,4 milliárd hektárnyi földterületen lehetne több fát eltartani, beleértve 1,54 milliárd hektárnyi részben degradált erdőt. Ezen kiemelt övezetek mindössze 5%-ának helyreállítása 113 millió tonna CO2-t tudna megkötni. Ez nagyjából annyi, mintha egy évre több mint 20 millió autót vonnánk ki az utakról.
A tanulmány az érintetlen, magas integráltságú erdők közelében lévő, „minimális emberi befolyással rendelkező területeket jelölte ki, ahol nagyobb az esélye annak, hogy az erdők helyreállítása tartós előnyökkel jár. Az érintetlen erdők körüli degradált területek helyreállítása segít összekapcsolni az élőhelyeket, ami lehetővé teszi a fajok mozgását és alkalmazkodását az éghajlat változásával, illetve nagyobb, egészségesebb ökoszisztémákat hoz létre.
Közép-Amerika „öt nagy erdejében” Selva Maya Mexikóban, Guatemalában és Belize-ben; La Moskitia Nicaraguában és Hondurasban; Indio Maíz-Tortuguero Nicaraguában és Costa Ricában; La Amistad Costa Ricában és Panamában; valamint El Darién Panamában és Kolumbiában a kormányok, szervezetek és őslakos csoportok együttműködésével 2030-ig 500 000 hektárnyi erdő helyreállítását tervezik. Az elemzések 9,8 millió hektárt (24,2 milliárd hektár) jelöltek meg nagyon magas helyreállítási prioritásként, ennek 91%-a degradált erdő volt. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a globális térképezés nem írja elő a helyreállítás pontos helyszíneit, mivel figyelembe kell venni a helyi korlátokat, mint például a földtulajdon és a földbirtoklás. A helyreállítást mindig a helyi közösségek és az őslakos csoportok igényeivel együtt kell megtervezni, és azokhoz kell igazítani.
A Conservation Biology című folyóiratban közzétett kutatást a Wildlife Conservation Society (WCS) tudósai vezették. A kutatás a korábbi tanulmányokra épül, amelyek kiszámították a globális erdőtelepítés és erdősítés lehetőségeit, de gyakran csak az erdőirtott területeken történő faültetésekre koncentráltak. A kutatásra akkor került sor, amikor a világ több mint 140 vezetője jóváhagyta az erdőkről és a földhasználatról szóló glasgow-i vezetői nyilatkozatot, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy ebben az évtizedben világszerte megállítják az erdőirtást és helyreállítják az erdőket. Az új tanulmány fontos tervezetet nyújt a gondolkodás bővítéséhez azzal kapcsolatban, hogy hol és hogyan lehet ezeket a vállalásokat a leghatékonyabban megvalósítani. Rávilágít továbbá a szükséges szakpolitikai változásokra, melyek egy részének a faiparban kell megtörténnie. „A kezelt erdészeti koncessziókban a rotációs időszakok meghosszabbítása és a természetvédelmi célú tartalékok növelése lehetővé teheti az erdők nagyobb mértékű helyreállítását még a fakitermelés folytatása mellett is” – állítják a szerzők.
Mivel az országok 2025-ben a Párizsi Megállapodás keretében aktualizálják éghajlatvédelmi cselekvési terveiket, a szerzők szerint itt az ideje, hogy a degradált erdőket beépítsék a stratégiai helyreállítási tervezésbe. A helyreállítás óriási potenciállal rendelkezik, mint természetalapú megoldás. A programokat azonban úgy kell megtervezni, hogy a szén-dioxid-kibocsátás, a biológiai sokféleség és a társadalmi-gazdasági célok elérését átlátható, a helyi jogokat és birtoklási jogokat tiszteletben tartó folyamatok révén valósítsák meg.
A tanulmány itt olvasható: https://conbio.onlinelibrary.wiley.com/doi/epdf/10.1111/cobi.14163
