Szakértők szerint azok a szén-dioxid-megkötési projektek, amelyek nem helyezik előtérbe a biológiai sokféleséget, többet árthatnak, mint használnak, többek között az éghajlatnak is. A tanulmány szerzői szerint aszén-dioxid megkötését célzó nagyszabású faültetési projektek túlságosan leegyszerűsítik az erdők sokféle értékét – számol be az Inside Climate News magazin.
A Trends in Ecology & Evolution című szakfolyóiratban megjelent, lektorált véleménycikkben az Oxfordi Egyetem kutatói rámutatnak, hogy bár a szén-dioxid megkötése értékes eszköze az éghajlatvédelmi intézkedéseknek, a nagyszabású faültetési projektekből gyakran hiányzik a biológiai sokféleség, ami hatástalanná teheti azokat az éghajlatvédelem szempontjából. A szerzők óva intenek attól, hogy a szén-dioxidot az erdei ökoszisztéma jelentőségének kizárólagos mérőszámaként használják. Véleményük szerint aa szén-dioxid-megkötési projekteknek ki kell terjeszteniük a hangsúlyt az ökoszisztéma helyreállítására és a biológiai sokféleség megőrzésére.
„Nem azt mondom, hogy a faültetés ellen vagyunk” – mondta Jesús Aguirre-Gutiérrez társszerző, az oxfordi Környezetváltozási Intézet vezető kutatója. „A faültetés csak egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket meg kellene tennünk, és ezeknek a faültetéseknek nagyon erős tudományos alapokon kell nyugodniuk.” Aguirre-Gutiérrez az erdők funkcionalitását tanulmányozza. Az utóbbi években látható tendencia a monokultúrás ültetvények elterjedése a trópusi erdőkben Afrikában és Amerikában.
A tanulmány az elmúlt évek szakirodalmára támaszkodik, és óva int a szén-dioxid-megkötési és faültetési projektek túlzottan leegyszerűsített megközelítésétől. A szén-dioxid-megkötés egyre hangsúlyosabb irányvonal a kibocsátások kezelésében: 2020-ban a Fortune Business Insights szerint a szén-dioxid-megkötés globális piacának értéke 1,96 milliárd dollár volt, ami az előrejelzések szerint tovább fog növekedni. A monokultúrás – vagy egyfajú – faültetvények népszerű és gazdaságilag értékes eszközei a szén-dioxid megkötésének, mivel olyan eladható termékeket tudnak biztosítani, mint a fa és a pálmaolaj. Az erdők értékét azonban a szén-dioxid egyetlen mérőszámára redukálva figyelmen kívül hagyják a biodiverz erdei környezetek által betöltött egyéb létfontosságú ökoszisztémafunkciókat.
A nem szén-dioxid-kibocsátással járó ökoszisztémafunkciók értékei kevésbé számszerűsítettek, és nagyobb figyelmet igényelnek a faültető szervezetektől és a politikai döntéshozóktól – írják a tanulmány szerzői. Pénzügyi ösztönző a szén-dioxid-kibocsátásra való összpontosítás, de a tanulmány szerzői szerint a szén-dioxid-megkötésről a hangsúlyt át kellene helyezni az ép erdei ökoszisztémák megőrzésére és helyreállítására. Ez – bár pénzügyileg kevésbé ösztönözve – segítené az éghajlatváltozás mérséklését és az alkalmazkodást, miközben a biológiai sokféleség és a funkcionális ökoszisztémák is prioritást élveznének.
Scott Denning, a Colorado Állami Egyetem légkör-tudományi professzora, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében, elmondta, hogy a tanulmány következtetései jól ismertek az erdőökológia területén, de még nem terjedtek el sikeresen a köztudatban. Elmondása szerint széles körben félreértik a szén-dioxid-megkötési projekteket és azok potenciális lehetőségeit az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. „Az az elképzelés, hogy a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának nagy részét úgy fogjuk ellensúlyozni, hogy egyszerűen óriási ipari módon fákat ültetünk szerte a világon, tévesnek tűnik” – mondta Denning.
Bár a szén-dioxid megkötése, ha átgondoltan és hatékonyan végzik, hasznos lehet az ember által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok egy részének ellensúlyozása szempontjából, Denning szerint nem helyettesíti a kibocsátás csökkentését. „Ezeket az alternatív ötleteket vagy fantáziákt, amelyeket a CO2 felszívására álmodunk meg, kétségbeesett végső megoldásnak kell tekintenünk, nem pedig a legjobb megoldásnak” – mondta Denning.
A monokultúrás faültetés mégis globális iparággá nőtte ki magát: a Yale Egyetem kutatóinak 2021-es tanulmánya szerint a faültetési projektekben részt vevő szervezetek száma 288 százalékkal nőtt az elmúlt három évtizedben. Különösen a nyereségorientált szervezetek száma nőtt azonban, amelyek a gyümölcs- és diófélék ültetésére, a fakitermelésre, az újraerdősítésre és más célokra irányuló fák ültetésére összpontosítanak. A tanulmány azt is megállapította, hogy e projektek esetében túlnyomóan hiányzik a nyomon követés, és a fák túlélését csak nagyon kevéssé követik nyomon.
Egyes faültetési projekteket olyan szén-dioxid-kompenzációs programokból finanszíroznak, amelyek azt ígérik, hogy a világ egy részén – gyakran a globális északon – a kibocsátásokat fák ültetésével és a globális délen szén-dioxid-nyelők létrehozásával ellensúlyozzák. A szén-dioxid-kompenzációs projektek éghajlati megtérülését általában véve sokan a legjobb esetben is kétesnek tartják, de az Oxfordi Egyetem kutatói rámutatnak egy másik problémára is. Még ha ezek a szénmegkötési projektek meg is kötik a szenet, ez csak az egyik aspektusa az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésének. Aguirre-Gutiérrez rámutatott, hogy ezek az ültetvények csökkenthetik az erdei ökoszisztémák funkcionalitását, ahol találhatók. A monokultúrás erdőnek a környező ökoszisztémára gyakorolt hatásai valódi kockázatot jelenthetnek a helyi közösségekre és a biológiai sokféleségtől függő vadon élő ökoszisztémákra nézve.
Az erdei erőforrások reduktív árucikké tételének mély történelmi előzményei vannak. Arun Agrawal, a Michigani Egyetem doktorált politológusa, aki a közösségi alapú természetvédelmet tanulmányozza, rámutatott, hogy az erdők értékének túlzott leegyszerűsítése a szén-dioxidra ennek a történelemnek a kiterjesztése. „Az erdők sok mindenre képesek, így ha egyetlen mérőszámra összpontosítunk, az valójában azt ismétli meg, ahogyan a gyarmati kormányok látták az erdőket, vagyis csak mint faanyagforrást” – mondta Agrawal. Jól dokumentált tény, hogy az őslakos közösségek a leghatékonyabban védik a biológiai sokféleséget és az ökoszisztéma sikerét az erdőkben. Agrawal hozzátette, hogy az ökológiai előnyök mellett az érintetlen erdők sok közösség megélhetését is fenntartják.
A tanulmány szerzői rámutatnak a globális szén-dioxid-piac szabályozásának hiányára, és amellett érvelnek, hogy a faültetési projekteknek holisztikusabban kell megközelíteniük a természeti környezetre gyakorolt hatásaikat, a működő ökoszisztémák megőrzését és helyreállítását állítva a középpontba. Amit azonban látni kell, hogy bármennyire is vonzónak hangzik a megkötés vagy a kompenzáció, a társadalom fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségének megszüntetését nem lehet helyettesíteni. „Az igazán fontos dolog, amit meg kell tennünk, hogy abbahagyjuk a szén felgyújtását” – mondta Denning. „És ez gyakorlatilag mind szénből, olajból és gázból áll.”
Az Inside Climate News cikke itt olvasható: https://insideclimatenews.org/news/03102023/forests-worth-more-than-their-carbon/