Hosszú cikkben tárgyalja az ARS Technica online lap azt, hogy miért tévedünk nagyot, ha még mindig azt hisszük, hogy a klímaváltozást nem az ember, hanem valamilyen természetes jelenség, vagy jelenségek összessége okozza. Érdemes elolvasni a teljes írást itt, amit most mi is személtünk.

A szerző ezt a tévhitet igyekszik megcáfolni, hogy a különböző természeti klímaciklusok és események lennének felelősek a jelenlegi felmelegedési tendenciáért, mindezt azzal, hogy elmagyarázza a múltban bekövetkezett ilyen változásokat és azt, hogy ezek pontosan milyen hatással vannak a ma a bolygónkra. A szerző több tudós véleményét idézi, akik kifejtik, hogy a Föld éghajlata évmilliók óta változik, és a tudomány jól ismeri e változások okait. Azonban ezen okok egyike sem tudja megmagyarázni a jelenlegi felmelegedési helyzetet, amely sebességét és nagyságrendjét tekintve is példátlan.

A szerző tárgyalja például a Nap szerepét az éghajlatváltozásban, és elmagyarázza, hogy bár a Nap a Föld energiaforrása, aktivitása az elmúlt évtizedekben csökkent, miközben a Föld felmelegedett, ami kizárja a Nap hatása és a jelenlegi felmelegedési tendencia közötti kapcsolatot. De a cikk azt is bebizonyítja, hogy, hogy a természetes időjárási rendszerek ingadozása, mint például az El Niño és a La Niña ciklusok, nem magyarázhatják a jelenlegi felmelegedést, mivel az meghaladja az összes ilyen természetes ingadozás által közvetített hatást.  Ugyanígy tárgyalja a különböző természetes ciklusokra is, mint például az atlanti multidecadikus oszcillációra is, egy 40-60 éves ciklusra, amelyről egyes kutatók úgy vélték, hogy felelős az Atlanti-óceán trópusi részének felmelegedéséért és a hurrikántevékenység növekedéséért. Kiderült azonban, hogy ez a ciklus egy illúzió, amelyet az iparosodás előtti vulkánkitörések okozta több évtizedes lehűlés, valamint a kénes szennyezésből eredő emberi eredetű felmelegedés és lehűlés hoz létre. Ezért az Atlanti-óceán trópusi részének felmelegedése és az ehhez kapcsolódó hurrikántevékenység növekedése nem egy belső oszcillációra vezethető vissza, hanem az ember okozta felmelegedés eredménye.

Felvetődik a távolabbi múltban, a pleisztocén jégkorszak idején bekövetkezett nagy, gyors éghajlati ingadozások kérdése is. Ezek a Dansgaard-Oeschger események, amelyek miatt a globális éghajlat néhány évtized alatt többször is felmelegedett és lehűlt, az akkori hatalmas jégtakarókból származó jéghegyek áradatával hozhatók összefüggésbe, amelyek lelassították az óceáni áramlatokat, és hőfelhalmozódást okoztak a felszínen. A mostanihoz hasonló interglaciális (két jégkorszak közötti) időszakok alatt azonban nincs bizonyíték ilyen oszcillációra.

Fontos megjegyezni, hogy az éghajlatot jelenleg befolyásoló különböző események évről évre nagy bizonytalanságot okoznak a bolygó hőmérsékletében. Az ember okozta éghajlatváltozás egyértelmű jele azonban már az 1950-es években megjelent a véletlenszerű változékonyság felett.

A vulkáni tevékenységnek a Föld éghajlatára gyakorolt hatása is gyakran előkerül a kérdésben. Bár a vulkánok CO2-t bocsátanak ki, ami döntő szerepet játszik abban, hogy a Föld hőmérséklete az élet számára barátságos maradjon (bizonyos szintig), mégis a vulkáni tevékenység által kibocsátott CO2 mennyisége az emberi tevékenységhez képest csekély. Az olyan geológiai folyamatok, mint a vulkánok, az óceánközéphegységeknél és a hasadékvölgyekben egyaránt az ember által kibocsátott CO2 körülbelül 0,4 százalékát bocsátják ki. A vulkáni tevékenység továbbá rövid távú lehűlést okoz azáltal, hogy kén-dioxid gázt bocsát a sztratoszférába, amely apró kénsavcseppeket képez, amelyek visszaverik a napfényt az űrbe, és lehűtik a Föld felszínét. A nagyobb történelmi vulkánkitörések, mint például az 1815-ös Tambora, éghajlathűtő hatása hosszú távon befolyásolja a mai éghajlatváltozásokat. Az ember okozta felmelegedés azonban megnehezíti, hogy a kitörések elérjék a magasabb sztratoszférát, és az így fokozza a kitörés által okozott hűtő hatást.

A cikk megvizsgálja, mint lehetséges okot az úgynevezett „Milankovics-ciklusokat”, amelyek a Föld Nap körüli pályájának ciklikus ingadozásai, amelyek hatással lehetnek az éghajlatra. Ezek a ciklusok az elmúlt 2,6 millió évben váltakozó hideg „jégkorszakokat” és kevésbé hideg „jégközi” (interglaciális) időszakokat okoztak. Jelenleg a ciklusok a lehűlés irányába mutatnak, de a hatás elenyészőbb, mint a modern felmelegedés. Egyes tudósok úgy vélik, hogy az emberi CO2-kibocsátás nélkül a Föld már a következő jégkorszakba lépett volna. A jelenlegi CO2-szint azonban hosszú ideig megakadályozza a jégkorszak kezdetét, hacsak nem kezd csökkenni.

Valójában nem az ember az első faj, amely megváltoztatja a globális éghajlatot. Az élet megújulása, az evolúció működése az évmilliárdok során több lépcsőzetes változást idézett elő a Föld éghajlati rendszerében. Amikor például a cianobaktériumok kifejlődtek, hogy a fotoszintézis hulladéktermékeként oxigént hozzanak létre, az oxigén felhalmozódása a légkörből körülbelül 2,4 milliárd évvel ezelőtt eltávolította az üvegházhatást okozó metánt, és a szén-dioxidot a tengerfenékre temette, ami a bolygót világméretű jégkorszakok sorozatába taszította.

A stabilitás egymilliárd évre visszatért az enyhébben oxigéndús légkörrel, mígnem 720 millió évvel ezelőtt az élet ismét „zavart okozott”, amikor a korai gombák és zöld algák kifejlődtek, ami a szárazföldön erősíthette az időjárás átalakulását. Ezzel egy időben az addig mikrobák által uralt óceánokban elkezdtek hemzsegni a nagyobb, többsejtű életformák, például az algák, amelyek elég nehezek voltak, hogy miután elpusztultak, a tengerfenékre süllyedjenek. Ennek hatására a légköri szén-dioxidból származó szén az üledékekbe került. A szárazföldi időjárás és a szerves szén tengerbe temetődése csökkentette a légkör CO2-szintjét, és a bolygó évmilliókig tartó, úgynevezett „Hógolyó Föld” epizódok sorozatába fagyott.

Ironikus módon a tűzön alapuló társadalmunkat egy másik evolúciós változásnak köszönhetjük: a szárazföldi növények megjelenésének körülbelül 460 millió évvel ezelőtt. Ezek a kezdetben apró, gyökér nélküli növények még képesek voltak az időjárás változását felgyorsítani azáltal, hogy tápanyagokért sziklákat oldottak fel, ami elég volt ahhoz, hogy a légkör CO2-szintjét a felére csökkentsék. Az ebből eredő eljegesedés az állatok hajnala óta bekövetkezett egyik legnagyobb tömeges kihaláshoz kapcsolódik. Tim Lenton az Exeter Egyetem professzora az embert csak a bolygót megzavaró legújabb evolúciós „innovációnak” tekinti. „Én egyfajta technológiai anyagcsere-innovációnak látom… hogy kiássuk a koncentrált fosszilis tüzelőanyagokat a földből, majd elégessük őket a társadalom energiaellátásához” – mondta.

Bár nem az ember az első faj, amely megváltoztatja a globális éghajlatot, mi vagyunk az elsők, akik ezt szándékosan és globális szinten teszik. Sok olyan dolgot teszünk, amit a korábbi fajok is tettek az éghajlat megváltoztatására, de azok kisebb mértékben és rövidebb idő alatt hajtották végre. Tetteink következményei azonban még mindig súlyosak. Az általunk a légkörbe kibocsátott szén-dioxid mennyisége megváltoztatja a bolygó éghajlatát, és a Földet egy olyan állapot felé tereli, amelyet évmilliók óta nem tapasztalt.

Az aszteroidabecsapódásokkal ellentétben a nagy vulkáni tevékenységek a földtörténeti idők legtöbb nagy kihalási eseményéhez kapcsolódnak. Ezekhez óriási bazaltláva-áramlások – „árvízi bazaltok” -, valamint mindenféle földalatti magmainvázió, robbanásszerű kitörések és éghajlatváltoztató gázkibocsátások tartoznak. A szibériai területek nagy vulkáni tartománya, amely a perm végi tömeges kihalást kiváltotta, Európa nagyságú területet borított lávával. A közép-atlanti magmás tartomány, amely a triász végi tömeges kihalást okozta, Franciaországtól Bolíviáig terjedt. Az e kitörésekből származó CO2-kibocsátás azonban lassabb volt, mint az emberi kibocsátás, de elegendő szén-dioxidot bocsátottak ki ahhoz, hogy több tízezer éven át több fokkal felmelegítsék az éghajlatot, amit a kén-dioxid-kibocsátás okozta rövid hideg epizódok szakítottak meg, és ezzel úgynevezett éghajlati ostorcsapást okoztak. Gyakran a tengervíz oxigénhiányát idézték elő, ami számos tengeri faj kipusztulását okozta, és olyan káros anyagok elegyét bocsátották ki, mint a higany, a metán és a savas eső. Talán még az ózonréteget is tönkretették.

Az ember ezek közül több mindent is végrehajt. A fosszilis tüzelőanyagok elégetésével például szén-dioxid kerül a légkörbe, ami felmelegíti az éghajlatot és megváltoztatja a bolygó időjárási mintáit. Az erdőirtás és más földhasznosítási változások szintén hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz, mivel csökkentik a fák által elnyelhető szén-dioxid mennyiségét. (Ars Technika)

Kiemelt kép: Az éghajlatváltozás hatásai Kiribati szigetországában – fotó UN