Hagyja ki a megújuló energiára vonatkozó célkitűzéseiből az atomenergiát, erre kérte Németország és Spanyolország, valamint öt másik uniós állam az Európai Uniót – jelenti a Reuters egy bírtokába került levélre hivatkozva. Az Európai Unió jelenleg is tárgyalásokat folytat, az erre az évtizedre szóló, a megújuló energiaforrások bővítésére vonatkozó ambiciózusabb célkitűzésekről. Ezen belül létezik egy másodlagos vita arról, hogy az országok elérhetik-e a célokat az atomenergiával előállított „alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén” felhasználásával, ami jelenleg patthelyzetben van. A múlt hónapban Franciaország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság és hat másik atompárti uniós ország arra figyelmeztetett, hogy az atomenergia kizárása az elérendő célok eszközeként, lassítaná a hidrogén költséghatékony üzemanyaggá fejlesztését, amelyre Európa a nehézipar szén-dioxid-mentesítésében támaszkodik.
Az atomenergia alacsony szén-dioxid-kibocsátású, de nem megújuló energia, ami megosztja az uniós országokat. Ausztria és Luxemburg határozottan ellenzi, míg Németország fokozatosan leállítja reaktorait, és vannak országok, mint Dánia és Írország, akik nem használnak nukleáris energiát. Franciaország, amely hagyományosan az atomenergiára támaszkodik, az ország energiaigényének 70%-át az atomenergiából nyeri, élen jár a megújuló energiára vonatkozó uniós célkitűzések elérésében.
Az említett levélben a hét ország, köztük Ausztria, Dánia, Németország, Írország, Luxemburg, Portugália és Spanyolország azt kérte, hogy a célok ne tartalmazzanak olyan energiaforrásokat, amelyek nem megújuló forrásból származnak. Azzal érveltek, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén és alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok bevonása a 2030-as megújulóenergia-célkitűzésekbe csökkentené az országok elköteleződését és lassítaná a megújuló energiaforrások elterjedését, ami veszélyeztetné az éghajlati célok elérését.
A miniszterek hangsúlyozták, hogy ez az évtized döntő lesz az éghajlatváltozás megfékezésének szempontjából, és hogy a megújuló energia és a hidrogén lesz a fő hajtóerő az e cél eléréséhez szükséges kibocsátáscsökkentésnek. „Egyéb megújulóenergia-kapacitások rövid időn belül és viszonylag versenyképes költségekkel telepíthetők” – hangsúlyozzák a levélben.
Egy uniós diplomata kijelentette, hogy egyes országok körében egyre nagyobb a csalódottság amiatt, hogy Franciaország a tárgyalások ezen, késői szakaszában az atomenergiát szorgalmazza. Ez, valamint az a külön vita, amelyben Németország a már elfogadott autók kibocsátásáról szóló uniós törvényt késlelteti, amely az új benzines és dízelautók 2035-ös uniós betiltásáról szól, olyan vádakhoz vezetett, hogy Európa két legnagyobb gazdasága más szabályok szerint játszik, mint a kisebb országok.
A hét ország kijelentette, hogy nyitottak arra, hogy megvitassák az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok hozzájárulását más uniós jogszabályokban, többek között a gázhálózatokkal kapcsolatban. Ugyanakkor fenntartották, hogy a megújuló energiaforrásokra vonatkozó célokat kizárólag szél- és napenergiával, valamint más megújuló energiaforrásokkal kell teljesíteni. (Reuters)