Az óceán felszíne alatt, a hideg, sötét és nagy nyomású környezetben egy egyedülálló, titokzatos, ásványi kincsekben és rossz környezetvédelmi döntésekben gazdag világ létezik. De ez a birodalom, bármennyire is furcsának tűnik, a megújuló energiát hasznosító technológiák által működtetett fenntartható jövő kulcsát rejtheti magában, legalábbis ezt állítják a tengerfenék bányászatáért lobbizó vállalatok. Ebben a cikkben az óceán legmélyebb rétegeiben található ásványi anyagok kitermeléséért folyó erős és egyre gyorsuló nemzetközi versenyt, azok jelentőségét a tiszta energiára való áttérésben, valamint az ezzel járó összetett etikai és környezeti kihívásokat vizsgáljuk.
A mélytenger rejtélyes és káprázatos élőlényei között a megújuló energiát hasznosító technológiákhoz nélkülözhetetlen ásványi anyagok kincsesbányája rejlik. Az évmilliók során kialakult polimetálgumók, valamint a kobaltban gazdag ferromangán kéreg és polimetál szulfidok lelőhelyei új értéket jelentenek, ahogy a világ egyre inkább eltávolodik a fosszilis tüzelőanyagoktól. A kobalt, a nikkel és a ritkaföldfémek iránti kereslet várhatóan az elektromos járművek és a megújuló energiarendszerek elterjedésével ugrásszerűen megnő. Ezeknek az értékes ásványi anyagoknak a mélytengerből történő kitermelése rendkívüli kihívásokkal járó feladat. Európai és amerikai vállalatok olyan robotporszívókat fejlesztenek, amelyek képesek akár 35 tonnás darabok összegyűjtésére is. Ám ezek az autonóm gépek bolygónk legkevésbé kutatott részét járják majd be, ami egyszerre jelent technológiai csodát és óriási potenciális ökológiai kockázatot.
A Nemzetközi Tengerfenék Hatóság (ISA) novemberre halasztotta a kérdés szabályozásáról szóló tárgyalásokat, és ezzel némileg enyhültek azok az aggodalmak, hogy a nemzetközi vizek elhamarkodott és rossz szabályozással nyílnak meg a tengerfenék bányászata előtt. Az ISA, amelynek feladata a mélytengeri ásványkincsekhez való hozzáférés szabályozása, az elmúlt évtizedben már kidolgozott egy bányászati szabályzatot. A vancouveri székhelyű, Nauru állam által szponzorált The Metals Company nemrégiben az ISA döntésétől függetlenül kereskedelmi méretű góckitermeléssel kapcsolatos terveket szellőztetett meg. Amíg az ISA nem véglegesíti a szabályozást, az olyan országok, mint Nauru, Tonga, Kiribati, a Cook-szigetek és Norvégia jogosultak bányászni a saját felségvizeiken. Az érvelők szerint a mélytengeri bányászat kevésbé lehet pusztító, mint a szárazföldi bányászat, példának hozva a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amely hírhedt a gyermekmunkáról és a környezetkárosításról. Az ellenzők azonban azt állítják, hogy a mélytengeri bányászat valódi hatásait még nem ismerhetjük, mivel a tengerfenék jó részét sem ismerjük.
Rejtett biológiai sokféleség:
Egy 2023 májusában közzétett tanulmány kimutatta, hogy a mélytengeri fajok mintegy 90%-a még felfedezetlen. A Clarion-Clipperton zónában, ahol a gumók bőséges mennyiségben fordulnak elő, a fajoknak csak töredékét azonosították. A tengerfenék megzavarása beláthatatlan és messzemenő következményekkel járhat, különösen ha figyelembe vesszük a mélytenger szénmegkötésben (CO2) játszott döntő szerepét és az éghajlatváltozásra gyakorolt lehetséges hatását. Az ISA 22 vállalatnak adott engedélyt a Clarion-Clipperton övezetben történő ásványkincs-keresésre. Ezzel egyidőben a szervezetet több kritika is érte a vállalati érdekekhez való vélt igazodás miatt. Megfigyelők érdekellentéteket állapítottak meg, amelyek abból erednek, hogy az ISA szoros kapcsolatban áll az általa szabályozott vállalatokkal.
Hosszú történelem:
A nemzetközi közösség már több mint fél évszázada tárgyalja a mélytengeri ásványkincsek kereskedelmi potenciálját. A Csendes-óceánban az 1950-es években felfedezett ásványi anyagok már a kezdetektől érdeklődést váltottak ki, ami később kutatási és fejlesztési erőfeszítésekhez vezetett. A mélytengeri ásványok keresése még a hírhedt Azorian projektben is szerepet játszott, ami arra késztette az amerikai kormányt, hogy beruházzon a mélytengeri technológiák fejlesztésébe. A mélytengeri bányászat gazdaságossága is megváltozott időközben, a kobalt- és mangánárak emelkedésével, ez jóval vonzóbbá tette a mélytengeri bányászatot. A vállalatok egyre erősödő nyomást kezdtek gyakorolni az ISA-ra, hogy fogadjon el szabályozást, miközben a gazdag ásványkincslelőhelyekkel rendelkező csendes-óceáni szigetországoknak udvaroltak.
Hogyan dönthetnek a szigetlakók?
A csendes-óceáni szigetlakók több dilemmával is szembesülnek, amikor mérlegelik ennek az új kitermelőiparnak megjelenését a vizeikben. Egyrészt egyes szigetlakók aggodalmukat fejezik ki a mélytengeri bányászat környezeti kockázataival kapcsolatban, különösen mivel megélhetésüket már most is veszélyezteti a tengerszint emelkedése, a túlhalászás, a korallfehéredés és a műanyagszennyezés. Aggódnak a kis kormányaik és a multinacionális vállalatok közötti kiegyensúlyozatlan hatalmi dinamika miatt, különösen azok miatt, amelyeknek vitatott a múltjuk az olyan iparágakban, mint a konfliktusos ásványi anyagok, az olaj- és gázfúrás, valamint a fegyvergyártás.
Ez az aggodalom nem példa nélküli. Kevésbé fejlett országok, például Panama és Venezuela ellen a befektető-állam vitarendezési rendszer keretében már indítottak pereket, mert megtagadták a környezetvédelmi engedélyeket a vállalati felperesektől. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy egy háromtagú testület döntsön arról, hogy egy kormány döntése sérti-e a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat, ami kártérítésre kötelezheti az államot, így kedvezve az ilyen döntések által érintett befektetők számára. Példaként említjük, hogy az Odyssey Marine Exploration, egy floridai székhelyű, a csendes-óceáni mélytengeri ásványkincsekben érdekelt vállalat több mint 2 milliárd dollárra perelte be Mexikót, amikor tengeri bányaprojektjének engedélyét megtagadták. Ez az eset figyelmeztető, esetenként elrettentő példaként szolgál a mélytengeri bányászati vállalkozások során a vállalatok és a kormányok között felmerülő lehetséges konfliktusokra.
Nem minden csendes-óceáni szigetlakó ellenzi azonban a mélytengeri bányászatot. Néhányan a gazdasági fejlődés útját látják benne, mivel úgy vélik, hogy kevésbé pusztító lehet, mint a turizmus és a halászat, a régió két másik fő iparága. Rámutatnak továbbá a jelentős szén-dioxid-kibocsátással rendelkező országok képmutatására, amelyek a fejlődő országok erőforrásainak megőrzését követelik. Nemrég Mark Brown, a Cook-szigetek miniszterelnöke beszédében bírálta a már most érezhető, jelentős környezeti károkért felelős nemzeteket, amiért moratóriumot szorgalmaznak a csendes-óceáni mélytengeri bányászatra. Azzal érvelt, hogy a csendes-óceáni szigetlakók nagyon is tisztában vannak azzal, hogyan védjék meg óceánjukat, és hogy nem kapják meg a szükséges támogatást azoktól, akik felelősek a már fennálló bolygónkat sújtó károkért. Fontos kiemelni még Kiribati, a Cook-szigetek, Tonga, Nauru kormányai, valamint a belga, az amerikai és a kanadai mélytengeri bányászati vállalatok között folyamatban lévő tárgyalásokat. Ezek a csendes-óceáni szigetországok hatalmas óceáni területeket ellenőriznek, így a mélytengeri bányászat jövőjének kulcsszereplőivé válhatnak.
