Tavasz van, és a természet újraéledésének legmeghatóbb jelei között ismét felcsendül a magyar bokrosok, parkok és erdőszélek éjszakájában a fülemüle lenyűgöző éneke. Az aprócska, szerény külsejű madár immár évszázadok óta az emberi képzelet és érzelemvilág egyik legnemesebb szimbóluma – és ahogyan minden évben, idén is hazatér Afrikából, hogy hangjával beragyogja a tavaszi estéket.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) több mint húsz éve szervezi meg a „Fülemülék éjszakája” országos rendezvénysorozatot, amelynek célja, hogy közelebb hozza e különleges madarat az emberekhez – nem csupán hangjában, hanem valódi jelenlétében is. Az eseménysorozat április második felétől május végéig zajlik, jellemzően a kora esti órákban, rövid séták formájában, amelyek során a résztvevők nemcsak hallgathatják a fülemülék koncertjét, hanem gyakran a kezükben is tarthatják őket, hiszen több helyszínen madárgyűrűzést is tartanak.
A programhelyszínek listája folyamatosan frissül, és az MME hivatalos honlapjának kezdőoldalán, a kiemelt hírek között bárki számára elérhető. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy városi környezetben is zajlik: hazánkban ugyanis a fülemüle gyakran előfordul lakott területek bokrosainál, parkjaiban, így nem szükséges mély erdőkbe vagy eldugott vadonba vonulnunk ahhoz, hogy részesei lehessünk a madarak énekes világának.
De mi teszi a fülemülét ennyire különlegessé? A verébméretű, barnás színű, vöröses farkú madár nemcsak lenyűgözően tiszta és erőteljes hangjával tűnik ki – amely kilométerekre is elhallatszik –, hanem azzal is, hogy a hímek nemcsak nappal, hanem éjjel is énekelnek. Ez a szokatlan viselkedés különösen emlékezetessé teszi az esti sétákat: ahogy leereszkedik az alkony, és a városi zajok elcsitulnak, a fülemüle hangja mintha a csillagokkal versenyezne az égbolt díszítéséért.
A fülemüle hosszú távú vonuló madár, a telet Afrika Szaharától délre húzódó vidékein tölti. Az első példányok már április elején megérkeznek, ám a többség április végén és május elején tér vissza Magyarországra – és a hímek, alig hogy megérkeztek, máris énekelni kezdenek. Ez a természet rendjének szinte zenekari pontosságú üzenete: a tavasz valóban megérkezett.
Nem véletlen, hogy a fülemüle éneke évszázadokon keresztül megigézte az emberi kultúra legnagyobb elméit is. Andersen „Fülemüle” című meséjéből Igor Sztravinszkij írt operát – a zeneszerzőt magát is a madár énekművészete ihlette meg. Händel egyik orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle motívuma is felcsendül, Oscar Wilde „A csalogány és a rózsa” című novellájának madárfőhőse pedig dalát és életét is a szerelemnek áldozza. A magyar irodalom sem maradhatott ki: Arany János verseiben is ott bujkál a madár finom sziluettje, éppúgy, mint Samuel Taylor Coleridge vagy John Keats angol költészetében.
A technikai civilizáció hajnalán, a rádió aranykorában is különleges pillanatok fűződnek a fülemüléhez. 1924 májusában a BBC élő adásban közvetített egy koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében játszott, és a fülemülék éneke valós időben felelt a hangszer dallamaira. A rendkívüli duett országos közönségsikert aratott – olyannyira, hogy a közvetítést a következő hónapban, majd az azt követő tizenkét év tavaszán újra és újra megismételték.
Ez a rendkívüli hagyomány, az ember és természet közötti rejtett harmónia egyik legszebb példája ma is tovább él – immár nem csak a rádió hullámain, hanem az ország bokrosai és parkjai között. A „Fülemülék éjszakája” nem csupán természeti élmény, hanem kulturális és érzelmi találkozás is: a vágy az elcsendesedésre, az odafigyelésre, a természet zenéjének meghallására.
Amikor este sétára indulunk, és egy-egy bokros ligetből felhangzik az első trillázó, csilingelő dallam, talán nem is sejtjük, milyen hosszú út áll a madár mögött, és milyen mély gyökerei vannak e hangnak az emberi emlékezetben. A fülemüle nem csupán egy madár – a tavasz követe, az éjszaka költője, és a természet hangjainak legszebb szólamát hordozó, aprócska nagykövet.
Kiemelt kép: Dariusz Grosa – fülemüle éneke, Forrás: Pexels
